Ryan Mmaee tétmeccs nélkül távozott Bolla Bendegúz csapatától

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2025.02.07. 11:10
Ryan Mmaee (Fotó: skrapid.at)
Ryan Mmaee még tavaly szeptemberben került az angol másodosztályban szereplő Stoke City csapatától kölcsönbe a Bolla Bendegúzt is foglalkoztató osztrák Rapid Wienhez. Aztán rögtön az első edzésén megsérült, csak a téli felkészülésre lett ismét egészséges. Pályára is lépett az észt Levadia Tallin elleni barátságos mérkőzésen, amin a Rapid honlapjának beszámolója szerint ismét sérülést szenvedett.

Ezek után a Rapid és a Stoke megállapodott arról, hogy azonnali hatállyal felbontják a marokkói válogatott játékos kölcsönszerződését, aki így tétmeccs nélkül távozik Bécsből.

„Még mindig meg vagyok győződve arról, hogy Ryan Mmaee nagy erősítés lett volna nekünk. Sajnos nem volt szerencséje a sérülésekkel, mielőbbi felépülést és sok sikert kívánok neki a további pályafutásához” – idézi a klubhonlap Markus Katzer főigazgatót.

Mmaee 2021 és 2023 között játszott a Ferencvárosban, ahol 73 tétmérkőzésen 32 gólt szerzett. Azóta szinte folyamatosan sérült, az első évadjában is már sok mérkőzést ki kellett hagynia a Stoke Cityben, az ideiben pedig mindössze 4 meccset játszott, mielőtt Bécsbe került, és azonnal megsérült.

 

Legfrissebb hírek

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Döntetlen a forduló rangadóján, az FTC továbbra is három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:24

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Pécsi Ármin: Legyen minél kevesebb helyzete a Fradinak!

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 08:16

Kikapott az elődöntőben, a bronzért játszhat az FTC a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.02. 20:27

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23
Ezek is érdekelhetik