Niké Liga: újabb kassai győzelem, kiütés a Besztercebánya ellen

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Kassa
Vágólapra másolva!
2025.02.15. 18:34
Fotó: FC Kassa
A szlovák legfelső bajnokság 20. fordulójában az FC Kassa 4–0-ra legyőzte a Besztercebányát, és újabb lépést tett a felsőházba jutáshoz.

A találkozó első percei a videóbírózásról szóltak. Az 5. percben Tibor Slebodník húszméteres lövése a hazai kapuban kötött ki, azonban a VAR szerint az átadás pillanatában az említett vendégjátékos lesen volt. Az első fél óra végén ugyan Nicolas Sikula először sárga lapot kapott, azonban a VAR visszanézte az esetet, és a játékvezető megváltoztatta az ítéletét, és kiállította a vendégek játékosát.

A hazaiak még az első félidőben kihasználták az emberelőnyt. Előbb David Galovic, majd nemsokára Roman Cerepkai talált a kapuba. A szünet után egykapuzás folyt, csak az volt a kérdés, mennyi gólt szereznek a kassaiak. A harmadik találatot a 2072 néző a 67. percben látta, amikor ismét Cerepkai volt eredményes, majd a ráadás pillanatiban a mezőny egyik legjobbjának, Michal Faskónak is sikerült gól szereznie.

A kassaiak a Niké Ligában először szereztek négy gólt. Jelenleg a táblázatban a 6. helyen állnak, ami a 22. forduló után a felsőházba jutást jelentené.

NIKÉ LIGA
20. FORDULÓ
FC Kassa–Besztercebánya 4–0
A hazaiaknál Bokros Szilárd nem játszott.
A Komárom–Zsolna meccs a lilák játékosainak tömeges megbetegedése miatt elmaradt, a Nagyszombat–DAC találkozót vasárnap rendezik.
Az élcsoport: 1. Slovan 48 pont, 2. Zilina 41 (19), 3. Trnava 39 (19), … 5. DAC 27 (19), 6. Kassa 26, …11. Komárom 17

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kassai vereség Zólyombrézón

Minden más foci
2025.07.27. 20:47

Dunaszerdahelyen csalódottak az idénynyitó után

Minden más foci
2025.07.27. 14:17

Komáromi vereség a bajnoki nyitányon

Minden más foci
2025.07.26. 20:58

A Nagymihály elleni döntetlennel indította a bajnokságot a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.07.26. 19:49

A Nyeman Grodno elrontotta a kassai futballünnepet a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:57

Pár hét alatt nagyot változott a helyzet a DAC-nál

Minden más foci
2025.07.24. 18:34

Konferencialiga: ünnepi hangulatban debütál az FC Kassa az európai porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 14:14

Tízezer néző lesz a kassaiak mérkőzésén

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 09:44
Ezek is érdekelhetik