Meglepetés a Niké Ligában: a Komárom legyőzte a Zsolnát!

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Aranyosmarót
Vágólapra másolva!
2025.02.25. 21:22
Fotó: Facebook/KFC Komárno, Vincze Boglárka
A 20. forduló kedden bepótolt meccsén a Komárom nagy meglepetésre 1–0-ra legyőzte a Zsolnát a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga), ezzel fellépett a tabellán a nyolcadik helyre.

 

Aranyosmaróton az esélyes Zsolna kezdett jobban, azonban az első negyedóra végén a lilák szereztek gólt. Viktor Sliacky jobbról adta be a labdát, és a csapatkapitány Martin Simko a kapuba bólintott.

A KFC az első bajnoki gólját szerezte meg 2025-ben. A második Zsolna ezután ment előre, de jól zárt a Komárom védelme. Ugyan a sárga-zöldek kilencszer is próbálkoztak, de csak egyszer kellett védenie Jakub Dlubacnak. Nem úgy, mint a második félidőben. A 47. percben Nándor Tamás megkapta a második sárga lapját, és mehetett idő előtt zuhanyozni.

Óriási volt a vendégek fölénye, a következő tíz percben három nagy védést mutatott be a lilák kapusa. Egyszer a keresztléc is segítette.

Ezután a Komárom kijött a szorításból, majd folytatódott a zsolnai játékosok és a komáromi kapus Jakub Dlubac csatája. Bár a Zsolna a második 45 percben 18 lövést eresztett meg, és ebből hét el is találta kaput, maradt az 1–0. Bravúros komáromi győzelem!

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
20. forduló
Komáromi FC–Zsolna 1–0 (Simko 17.)
Komárom: Nagy Gergő nem játszott.

 

Legfrissebb hírek

Jan Van Daele: A DAC és az ETO FC is indulni fog a Konferencialigában

Minden más foci
2025.05.26. 12:14

A DAC ötgólos meccsen verte a Zólyombrézót, ősszel indulhat a Kl-ben

Minden más foci
2025.05.23. 19:59

Legyőzte a Nagymihályt, egy lépésre az európai kupaindulástól a DAC

Minden más foci
2025.05.20. 21:45

Remekül teljesített a DAC Zsolnán, de a „koronázás” még várat magára

Minden más foci
2025.05.18. 13:14

Győzött Zsolnán a DAC, de nem tudta megelőzni a Nagyszombatot

Minden más foci
2025.05.17. 16:53

Őrült meccsen győzött a Komárom a Niké Ligában

Minden más foci
2025.05.11. 21:53

Egy góllal megverte a DAC a nagyszombatiakat

Minden más foci
2025.05.11. 19:59

Niké Liga: remek kassai fordítás a Zsolna ellen

Minden más foci
2025.05.10. 22:46
Ezek is érdekelhetik