Luis Enrique szerint jobb lett a PSG, amióta Mbappé távozott

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2025.02.06. 16:43
Luis Enrique jobban szereti, ha a gólok megoszlanak a csapatában (Fotó: Getty Images)
A francia labdarúgó-bajnokságot (Ligue 1) tízpontos előnnyel vezető Paris Saint-Germain vezetőedzője, Luis Enrique úgy véli, hogy a sztárcsatár Kylian Mbappé távozása óta védekezésben is, támadásban is jobb lett a csapata.

A 26 éves, világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz azok után, hogy hét év alatt 205 mérkőzésen több mint 170 gólt szerzett a francia klub színeiben.

„Bátor kijelentés volt a részemről, amikor tavaly azt mondtam, szerintem támadásban és védekezésben is jobb csapat leszünk – mondta a Monaco elleni pénteki rangadó előtt a spanyol szakvezető. – De továbbra is ezt gondolom, és ezt a számok is alátámasztják. Természetesen örültünk volna, ha megtarthatjuk Kyliant, hiszen őt mindenki szereti, de a csapat látványosan reagált.”

Luis Enrique hozzátette: annak a híve, hogy inkább több gólerős játékosa legyen, mint hogy egyvalaki szerezzen negyven találatot.

A Ligue 1-ben címvédő PSG az öt topligát figyelembe véve az egyetlen gárda Európában, amely még veretlen a mostani bajnoki idényben.

 

Legfrissebb hírek

Az Optánál a PSG egyszer sem, az Inter csak az elődöntőbe jutás után volt favorit a BL-fináléba jutásra

Bajnokok Ligája
14 órája

Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

Bajnokok Ligája
17 órája

Real Madrid: Arbeloa váltja Raúlt a tartalékcsapat élén

Spanyol labdarúgás
2025.05.28. 16:52

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 13:50

Más kávéház – Smahulya Ádám jegyzete

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 23:33

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Kijelenthető, hogy Kylian Mbappé nyerte meg az Aranycipő-versenyt

Minden más foci
2025.05.26. 10:55

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12
Ezek is érdekelhetik