Norvégia első országként szakít a videóbíró intézményével

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2025.01.23. 14:51
Eltörlik a VAR-t Norvégiában? (Fotó: Getty Images)
Norvégiában szavaztak és döntöttek a csapatok: szakítanak a videóbíróval.

 

Az idény elején a Rosenborg–Lilleström mérkőzésen a játékosoknak el kellett hagyniuk a pályát, mert a szurkolók a videóbíró (VAR) elleni tiltakozásuk során teniszlabdákat, fáklyákat és halszeleteket dobáltak a pályára. Nos, innen indult minden, most pedig az első két norvég osztály összesen 32 csapata arról szavazhatott, maradjon-e a videóbíró intézménye a ligákban 

A 32 csapatból összesen 19-en szavaztak a VAR megszüntetésére, ami egyértelmű többség. Ez persze nem jelenti azt, hogy a videóbíró azonnal megszűnik Norvégiában, erről a márciusi, szövetségi közgyűlésen döntenek, de jelenleg ehhez állunk közelebb. 

 

Legfrissebb hírek

Szinte végig vezetett a helyosztón U19-es férfi kézicsapatunk, amely 7. lett a vb-n

Kézilabda
2025.08.17. 13:11

Elterelő hadművelet – a játékosok helyett a kereskedelmi igazgatónak „szerenádoztak” a drukkerek

Minden más foci
2025.08.09. 15:12

Serie A: a közönség is hallja majd a videóbírós ítéleteket

Olasz labdarúgás
2025.08.05. 21:34

Női futball Eb: legyőzték a házigazdát a hatékony norvégok

Minden más foci
2025.07.02. 23:02

U19-es Eb: 10 gólos német–angol, sima holland meccs

Minden más foci
2025.06.17. 22:41

Történelmi zakóval kezdték el a vb-selejtezőket az olaszok, Norvégia hibátlan mérleggel a csoport élén

Foci vb 2026
2025.06.06. 22:51

Az amerikaiak csak ráadásban győzték le a norvégokat, a dánok nyertek a kazahok ellen a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.14. 22:46

„Hála istennek” – a VAR-szoba a Barcelona elvett gólja után

Spanyol labdarúgás
2025.05.12. 18:02
Ezek is érdekelhetik