„Mintha szíven csaptak volna” – Bölöni László gyászolja Helmut Duckadamot

Vágólapra másolva!
2024.12.02. 13:45
Bölöni szerint Duckadam emberként és csapattársként is kiváló volt (fotó: Getty Images)
Ahogy beszámoltunk róla, 65 éves korában elhunyt Helmut Duckadam, a BEK-győztes Steaua korábbi kapusa. Lapunk Bölöni Lászlót is utolérte, aki megemlékezett korábbi csapattársáról.
Minden más foci
2024.12.02. 13:05

Gyász: elhunyt Helmut Duckadam, az 1986-os BEK-döntő hőse

Négy tizenegyest hárított a Barcelona elleni sevillai fináléban.

Helmut Duckadam hosszú, súlyos betegség után hétfő hajnalban hunyt el. A szeptemberben súlyos szívműtéten áteső kétszeres román válogatott kapust szombaton kellett kórházba szállítani, mert nem érezte jól magát.

Duckadam az UTA Aradban kezdte élvonalbeli pályafutását, majd 1982-től négy évig a Steaua Bucuresti-ben védett. 1984-től két évig Bölöni László is a csapattársa volt, együtt nyertek 1986-ban Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

Duckadam és Bölöni a Steaua új stadionjának avatásán (Fotó: Szöllősi György)

A Nemzeti Sport elérte Bölöni Lászlót, akit megviselt volt csapattársa halálhíre.

Ilyen fiatalon magához szólította a jó Isten... Mintha szíven csaptak volna, annyira lesújt a halálhíre. Emberként és csapattársként egyaránt kiváló volt, kulcsszerepet töltött be abban az óriási sikert elérő Steaua Bucuresti-ben. Nem voltunk barátok, viszont a BEK-győzelem, no meg az a csapategység, amely jellemzett minket, mindannyiunkat összekötött.”

Legfrissebb hírek

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

Eltemették Jenei Imrét

Magyar válogatott
2025.11.08. 15:43

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58

Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

Magyar válogatott
2025.11.06. 18:35

Gyász: elhunyt a Dallas Cowboys 24 éves játékosa

Amerikai sportok
2025.11.06. 16:56

Eltemették Mezey Györgyöt

Magyar válogatott
2025.11.05. 18:32

Bölöni László Jenei Imréről: Nem akarta szabályozni minden percünket, de nem is kellett

Magyar válogatott
2025.11.05. 13:30

Gyász: elhunyt Jenei Imre, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
2025.11.05. 10:51
Ezek is érdekelhetik