Itt az új FIFA-keret, Vad II István búcsúzik

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.12.13. 07:20
Vad II István játékvezetőként lezárta nemzetközi karrierjét, videósként azonban FIFA-kerettag marad (fotó: Getty Images)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) saját hivatalos honlapján jelentette be az új játékvezetői FIFA-keretet, amelyben Vad II Istvánt Rúsz Márton váltja.

Vad II István 2024. december 31-ével lezárja hosszú nemzetközi pályafutását, a 45 éves játékvezető 2007-ben került a FIFA-keretbe. 

Vad egyike volt annak az öt magyar játékvezetőnek, aki a Bajnokok Ligája főtábláján meccset vezetett. Rajta kívül Puhl Sándor, Vágner László, Piller Sándor és Kassai Viktor jutott el ilyen magasságokig. Vezetett két U20-as vb-n, egy U19-es Eb-n, alapvonali játékvezetőként részt vett a 2012-es Európa-bajnokságon, a magyar mellett vezetett a katari, a szaúdi, a szlovák és a görög élvonalban is. Videóbíróként továbbra is FIFA-kerettag marad.

Helyére Rúsz Márton került, a 30 éves játékvezető Fábián Mihály 2015-ös visszavonulása óta az első Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíró, aki nemzetközi kerettag lett.

A videóbíróknál egy változás történt, Pillók Ádám csatlakozott a FIFA-kerethez.

A 2025-ös FIFA-keret

Játékvezetők: Berke Balázs, Bogár Gergő, Bognár Tamás, Csonka Bence, Káprály Mihály, Kulcsár Katalin, Molnár Réka, Rúsz Márton, Sipos Katalin, Urbán Eszter

Asszisztensek: Albert István, Bizderi Nikolett, Bornemissza Norbert, Buzás Balázs, Garai Péter, Gavalla-Kulcsár Judit, Georgiou Theodoros, Hegedüs-Baráth Noémi, Kóbor Péter, Szalai Balázs, Szert Balázs, Tóth Vencel, Vad Anita, Vígh-Tarsonyi Gergő

Videóbíró: Berke Balázs, Bogár Gergő, Bognár Tamás, Karakó Ferenc, Kulcsár Katalin, Pillók Ádám, Urbán Eszter, Vad II István

Futsal: Czene-Joó Ádám, Juhász Dávid, Szilágyi Norbert, Tóth-Tolnay Annamária, Zimonyi Péter

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros–Klaksvík mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Puskás Akadémia ciprusi selejtezőjén

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 17:56

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30

Kassai Viktor: Nem a megállók voltak szépek, hanem az út

Minden más foci
2025.06.30. 17:27

Kulcsár Katalin vezeti a női Európa-bajnokság nyitó mérkőzését

Minden más foci
2025.06.30. 10:39

A BL- és a Konferencialiga-selejtezőben is lesz magyar játékvezető

Bajnokok Ligája
2025.06.27. 08:08

Szerb és ciprusi játékvezető a Paks Európa-liga-meccsein

Európa-liga
2025.06.26. 18:23

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54

Megvan az Azerbajdzsán–Magyarország meccs játékvezetője

Magyar válogatott
2025.06.08. 14:31
Ezek is érdekelhetik