Gyász: elhunyt a legendás rádiós, Borenich Péter, a Csak a labdán van bőr című könyv szerzője

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.08. 18:11
Borenich Péter (1940-2024)
Életének 85. évében elhunyt Borenich Péter, a Magyar Rádió egykori munkatársa, tényfeltáró újságíró, több száz dokumentumműsor készítője, illetve dramaturgja – adta hírül a 24.hu a család közlésére hivatkozva.

Borenich Péter a rendszerváltás után több mint egy évtizeden át a Magyar Rádió Közalkalmazotti, később Üzemi Tanácsának elnöke is volt. Dolgozott a MÚOSZ elnökségében és érdekvédelmi bizottságában is. Nevéhez fűződik a Csak a labdán van bőr című könyv, amely a magyar bundatörténelem egyik legfontosabb dokumentuma. A Magyar Rádióban továbbá ő dolgozta fel először a Nagy Imre-pert.

1974-ben Miért tettem?! című dokumentumdrámájával megnyerte a Prix Italia, a rádiós és televíziós műsorok világversenye nagydíját. Műsorait átvette a BBC, a Sender Freies Berlin, az ORF, a varsói, a hilversumi, a pekingi és a prágai rádió is. 1995-ben kiérdemelte a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét.

Hamvasztását követően szűk családi körben búcsúztatták el. Emlékét és legfontosabb műveit a borenichpeter.hu honlap őrzi.

 

Legfrissebb hírek

Tragédia, kiesett a 11. emeletről a 35-szörös válogatott csatár

Minden más foci
18 órája

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
21 órája

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

A jövő csütörtökön temetik Budai Miklóst

Egyéb egyéni
2025.04.14. 20:39

A polgárháborúban vesztette életét a kétszeres világbajnok atléta

Atlétika
2025.04.14. 08:18

Gyász: elhunyt Soós István, a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 19:12

Tragédia és botrány Chilében, nem folytatják a Libertadores-kupa-mérkőzést

Minden más foci
2025.04.11. 10:07
Ezek is érdekelhetik