Befejezni a videót, gyerünk vissza dolgozni! – Fatih Terim megérkezett új csapatához

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.12.27. 09:55
Fatim Terim itt még Galata-sálban – időközben munkába állt Szaúd-Arábiában (Fotó: Getty Images)
Megalapozottaknak bizonyultak a török sajtóhírek, Fatih Terim valóban a szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokság élvonalába szerződött: az Al-Sabab vezetőedzője lett – derült ki a klub pénteki bejelentéséből.

„Erre most nincs idő. Befejezni a videót, és gyerünk vissza dolgozni!” – Fatih Terim ezekkel a szavakkal igyekezett felrázni az eddigi vezetőedző, Vitor Pereira Angliába távozását követően kissé összezavarodott Al-Sabab-labdarúgókat, legalábbis a mesterséges intelligencia szerint, ugyanis a török tréner szerződtetését ekképp jelentette be a klub.

A török válogatottal Európa-bajnoki bronzérmet nyerő (2008), a Galatasarayt nyolcszor bajnoki címig és egyszer UEFA-kupa-győzelemig vezető Fatih Terim legutóbb a görög Panathinaikoszt irányította, ám onnan nyáron távozott.

Az 1.6 millió dollárért hat hónapra, egyéves opcióval aláíró 71 éves török szakembert két jól bevált pályaedzője, Hamza Hamzaoglu és Levent Sahin segíti majd a rijádi klubnál. 

Az Al-Sabab – soraiban többek között a belga Yannick Carrascóval, a portugál Daniel Podence-szel, az argentin Cristian Guancával, a brazil Robert Renannal és a kolumbiai Gustavo Cuéllarral – 13 forduló után 23 ponttal csak a hatodik helyen áll a szaúdi bajnokságban.

 

Legfrissebb hírek

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

A PSG korábbi edzője lett a nagy terveket szövögető szaúdi újonccsapat szakvezetője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.05. 16:10

Rijád? Dzsidda? Dehogy! Egy még nem létező szaúdi város csapatához igazolt Alexandre Lacazette

Minden más foci
2025.07.02. 10:06

Meglepetés! Honduras tizenegyesekkel elődöntős az Arany-kupán, Mexikó is ott van a négy között

Minden más foci
2025.06.29. 08:05

Szaúd-Arábia negyeddöntős az Arany-kupán

Minden más foci
2025.06.23. 07:38

Szaúd-Arábiát is legyőzte, továbbjutott az Arany-kupán az Egyesült Államok

Minden más foci
2025.06.20. 07:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49
Ezek is érdekelhetik