A románok a CAS-hoz fellebbeznek a büntetés miatt – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.03. 12:44
A román szövetség szerint provokálták a szurkolóikat (Fotó: Getty Images)
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) saját hivatalos honlapján jelentette be, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, miután az UEFA megbüntette a válogatottat a Koszovó elleni Nemzetek Ligája-meccsen történtek miatt.

Magyar- és Magyarország-ellenes rigmusok miatt is büntette a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) az UEFA fegyelmi bizottsága a félbeszakadt Románia–Koszovó Nemzetek Ligája-selejtező ügyében hozott ítéletével. Bár a vendégek levonulását indokolatlannak minősítő döntéssel a román válogatott kapta meg a meccs pontjait, a román szövetség egy zárt kapus mérkőzés mellett 128 ezer eurós pénzbüntetést is kapott.

A bírságot hét különböző tétel alkotja, amelyek közül a legnagyobbat (50 ezer euró) „a szurkolók diszkriminatív viselkedése” miatt szabták ki az FRF-re. Már rögtön az ítélet kihirdetésekor több bukaresti sportportál és -televízió is tényként közölte, hogy ezt – a következő Nemzetek Ligájában, letöltendő nézők nélküli találkozóval együtt – valójában a román szurkolók magyarellenes skandálásai miatt érdemelte ki a bukaresti közönség, később pedig Románia egyik legismertebb sportjogásza, Cristian Jura is megerősítette.

„Az FRF felelős a szurkolókért és a viselkedésükért. Főleg, mivel ezek a megnyilvánulások rendszeresen megismétlődnek. A xenofób és diszkriminatív viselkedés vádjával nem a koszovóiakra, hanem Magyarországra vonatkozó rigmusok miatt jött a büntetés, amilyenekre már korábban, idegenbeli mérkőzéseken is volt példa. Ha ez a találkozó véget is ért volna a pályán, a román szurkolók viselkedése akkor sem kerülte volna el az európai szövetség figyelmét, mert visszaesők vagyunk ezen a téren, és figyelnek minket” – nyilatkozta a Gazeta Sporturilor portálnak a romániai Sportdöntőbíróság elnöki tisztségét is betöltő Cristian Jura.

A Koszovói Labdarúgó-szövetség jogásza, Taulant Hodaj korábban bejelentette, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fellebbeznek az ítélet ellen, mivel annak a román szurkolók viselkedésére vonatkozó része alátámasztja azokat az érveiket, amellyel a játékosok megtagadták a mérkőzés utolsó perceinek lejátszását.

Kedden a román szövetség is bejelentette, hogy a CAS-hoz fordul. Az FRF úgy véli, hogy az UEFA által kiszabott szankciók indokolatlanok, és felhívja a figyelmet a koszovói szövetséggel szembeni intézkedések hiányára. 

„Koszovó megsértette a futball legfontosabb elvét, miszerint a mérkőzést a pályán kell lejátszani. A koszovói csapatot azonban nem szankcionálták. Ehelyett pénzbírságot és szankciót kaptunk, amelyet túl magasnak tartunk” – mondta Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke.

A román szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy szurkolóik civilizáltan viselkedtek a meccsen, és provokálták őket, erre bizonyítékuk van. A közleményük szerint az FRF meg akarja védeni a román futball imázsát, és így küzd a fair play elveinek betartásáért.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik