A borászválogatott megkapta az Eb-győzelemért járó érmeket

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.12.04. 15:45
Fotó: Máté Krisztina/Borászválogatott
Milyen szerencse, hogy késői szállítás miatt nem érkeztek meg időre az érmek, s a trófea sem még májusban Portugáliába. Akkor rendezték ugyanis a portói borvidéken a borászok futball Európa-bajnokságát, amelyen nagy magyar siker született: a Magyar Zoltán (korábban az FTC és a magyar válogatott technikai igazgatója) szövetségi kapitány, egyben az európai szövetség tiszteletbeli elnöke által irányított borász nemzeti válogatott a kontinens legjobbja lett.

Akkor persze bosszankodtak a labdával kiválóan bánó borászok, ám mérgük most már elmúlt, sőt nagyon is örültek, ugyanis a hosszú tengeri, majd szárazföldi utazás végén Kuala Lumpurból ideért a nemes küldemény, s a Testnevelési Egyetemen a borászok hagyományos Pannon karácsony rendezvényén ünnepélyes keretek között kapták meg a játékosok az érmeket, s vehette át a díszes trófeát a két csapatkapitány, Ladiszlai Krisztián és ifjabb Lőrincz György.

A ceremónián nem akárkik segédkeztek: a hétszeres világválogatott, 61-szeres magyar válogatott Détári Lajos, valamint Kenéz Nóra, a Miss Universe Hungary idei győztese és a Sopron, illetve a TFSE korábbi kosárlabdázója, Németh Alma.

A rendezvényt megtisztelte jelentétével az európai szövetség alelnöke, a szlovén Danilo Steyer és portugál főtitkára, Nelson Rodrigues.

A borászválogatott legközelebb a 2026-os, olaszországi Eb-n mutathatja meg tudását.

Minden más foci
2024.05.30. 14:10

Magyarország nyerte meg a borász Európa-bajnokságot

A világhírű portói borvidéken rendezett nyolccsapatos tornán a magyar együttes tizenegyesekkel nyerte meg a döntőt a házigazda ellen.

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
18 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
18 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
19 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
20 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
21 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
22 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
22 órája

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:32
Ezek is érdekelhetik