Miamiban ismét argentin edzőjük lesz Messiéknek

Vágólapra másolva!
2024.11.26. 21:05
Javier Mascherano az Inter Miami új vezetőedző (Fotó: Getty Images)
Javier Mascherano személyében ismét argentin vezetőedzője lett a Lionel Messit foglalkoztató Inter Miami labdarúgócsapatának.

A mostanáig az U20-as argentin válogatottat irányító új tréner, aki három évre írt alá az amerikai klubhoz, hosszú éveken át együtt futballozott a nyolcszoros aranylabdás sztárral a Barcelonában és az argentin válogatottban.

„Ehhez a munkához olyan tapasztalt személyre volt szükségünk, aki maximálisan ki tudja aknázni az egyedülálló játékoskeretünket – a globális szupersztárjainktól kezdve a feltörekvő hazai játékosainkig – mondta Jorge Mas, az Inter Miami ügyvezető tulajdonosa. – Javier Mascherano páratlan tapasztalatot gyűjtött pályafutása során, mert a legmagasabb szinten futballozott, majd nemzetközi szinten utánpótlás edző lett.”

A sportvezető elárulta, kikérte Messi véleményét, aki megosztotta vele a gondolatait. Hozzátette, a kinevezésében egyértelműen előnyt jelentett, hogy Mascherano jól ismeri Messit és a csapat többi sztárját.

A negyvenéves szakember a keretből szintén csapattársa volt Jordi Albának, Sergio Busquetsnek és Luis Suáreznek a katalán klubnál.

David Beckham társtulajdonos azzal méltatta Javier Mascheranót, hogy könyörtelen eltökéltsége a tudásával és az ösztöneivel ötvözve tette őt naggyá a pályán.

Az Inter Miami az MLS előző idényében csúcsot jelentő 74 ponttal megnyerte az alapszakaszt, azonban a rájátszásnak már az első körében búcsúzott. Mascherano szintén argentin elődje, Gerardo Martino múlt pénteken személyes okokra hivatkozva mondott le a posztjáról.

Minden más foci
2024.11.22. 19:14

Messiék edzője hivatalosan is lemondott, Mascherano válthatja

Martino személyes okokra hivatkozva távozott az Inter Miamitól. Mascherano jelenleg az argentin U20-as válogatottat vezeti.

 

 

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
10 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:06

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
2025.09.09. 07:32

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Botrányba fulladt a Ligák Kupája fináléja, Messiék lemaradtak a trófeáról

Minden más foci
2025.09.01. 08:24

Sallói Dániel remek góllal járult hozzá csapata győzelméhez

Légiósok
2025.08.31. 07:37

Messi duplázott, az Inter Miami döntős a Ligák Kupájában

Minden más foci
2025.08.28. 07:42
Ezek is érdekelhetik