Liga 2: öt gólt lőtt a Csíkszereda, Torvund Alexander is betalált

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.11.05. 18:12
Hazai gólöröm (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
Idei legnagyobb különbségű győzelmét aratta a román másodosztályt továbbra is veretlenül vezető FK Csíkszereda, a székelyföldi labdarúgócsapat hazai pályán 5–1-re kiütötte a CSM Slatinát.

„Ha ezt a mérkőzést megnyerjük, 99 százalékban bejutottunk a rájátszásba” – mondta a találkozó előtt Ilyés Róbert csíkszeredai vezetőedző, aki a sérülések és Veres Szilárd eltiltása miatt tartott az összecsapástól.

Játékosai azonban nagyszerű helyzetkihasználással ötöt lőttek az első tíz meccsén mindössze hat gólt kapó Slatinának, így még az is belefért, hogy kapott gól nélkül lehozott öt találkozó után most az FK hálója is megrezdült egyszer. A csíkiak viszont jól reagáltak a játék képe alapján váratlan egyenlítésre, és Anderson Ceará 23 méteres pontos lövésével három percen belül visszavették a vezetést.

A szünet után pedig még hármat bepakoltak az erejükkel elkészülő vendégek hálójába, a kegyelemdöfést a csereként beálló Torvund Alexander adta meg egy kiugrás után – a korábbi magyar utánpótlás-válogatott támadónak ez volt az első találata az FK színeiben.  

Liga 2
12. forduló
FK Csíkszereda–CSM Slatina 5–1 (Dolny 17., Anderson Ceará 46., Gál-Andrezly 49., Csürös 62., Torvund 86., ill. Radu 32.)
Csíkszereda: Hegedűs János és Kelemen Dávid végigjátszotta a mérkőzést, utóbbi gólpasszt is adott; Torvund Alexander az 52. percben állt be, és a 86. percben gólt lőtt; Pintér Bence és Makrai Gábor a 75. percben lépett pályára, Nagy János tartalék volt, de nem állt be, Babati Benjámin sérülés miatt hiányzott. 
Az élcsoport: 1. Csíkszereda 31 pont (11 mérk.), 2. Steaua 26 (12), 3. Metaloglobus 22 (11)

 

Legfrissebb hírek

A Fradi magyar játékosa elutazott orvosi vizsgálatra leendő csapatához

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 09:53

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.03. 12:27

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
2025.08.02. 19:34

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
2025.08.02. 11:40

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.07.27. 23:25

Csíkszereda: a Budapest Honvéd nyerte meg az első alkalommal kiírt Burus Csaba Emléktornát

Minden más foci
2025.07.27. 19:16

A Csíkszereda kikapott odahaza a Rapidtól

Minden más foci
2025.07.25. 22:55

Bödő Efraim egyik nagy álma, hogy az NB I-ben futballozzon

Minden más foci
2025.07.25. 08:40
Ezek is érdekelhetik