Elhunyt a vb-ezüstérmes labdarúgó

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.11.30. 17:14
Josef Jelínek (jobbra) 83 évet élt (fotó: Getty Images)
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Josef Jelínek, az 1962-ben világbajnoki ezüstéremig jutó csehszlovák válogatott labdarúgója.

Gyászol a cseh labdarúgás, 83 éves korában elhunyt Josef Jelínek, aki világbajnoki ezüstérmet nyert a csehszlovákokkal 1962-ben.

Petr Fousek, a cseh szövetség elnöke részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak, és kihangsúlyozta, hogy Jelínek hozzájárulása az ország futballjához felejthetetlen marad.

Jelínek pályafutása jelentős részét a Dukla Prahában töltötte, ahol öt bajnoki címet és három kupagyőzelmet ünnepelt. Távozása után a Chomutov, a holland Go Ahead Eagles és a Bohemians Praha mezét is viselte. A csehszlovák bajnokságban 179 meccsen 43-szor volt eredményes.

A válogatottban tíz meccsen kétszer talált be, tagja volt a chilei vb-n ezüstérmet nyerő csapatnak. Öt meccsen játszott, közte a döntőben is, utána azonban már csak egyszer szerepelt a nemzeti csapatban. Ő volt a vb-döntőben pályára lépő csapat utolsó élő játékosa.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
7 órája

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25
Ezek is érdekelhetik