Deschamps Mbappéról beszélt az Izrael elleni döntetlen után

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.11.15. 10:09
A szövetségi kapitány és az elnök is támogatja Mbappét (fotó: Getty Images)
Didier Deschamps nem hívta be a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre Kylian Mbappét, de az Izrael elleni gól nélküli döntetlen után a Real Madrid sztárjáról is beszélt.

Kylian Mbappé nyáron igazolt a PSG-től a Real Madridhoz, de egyelőre nem alakulnak jól a világbajnok támadó dolgai. Sérüléssel is bajlódott, nemi erőszak vádja miatt eljárás indult ellene, és Didier Deschamps-tól sem kapott meghívót a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre.

A francia válogatott a csatársztár nélkül csak gól nélküli döntetlent játszott Izrael ellen, és a szövetségi kapitány Mbappé helyzetéről is beszélt a csütörtöki mérkőzés után. Deschamps elmondta, hogy Mbappé idővel szeretne csatlakozni a válogatotthoz.

– Mindenkinek vannak nehéz időszakai, mind fizikai, mind pszichés téren – nyilatkozta Deschamps, aki kifejtette azt is, hogy Mbappé mellőzése nem szankció, és nincs köze az ellene folyó nyomozáshoz. – Azt hiszem, most jobb neki, ha nincs velünk. Karrierjének egy olyan szakaszán megy keresztül, amely nem a legboldogabb. Én mögötte állok.

A francia szövetség (FFF) elnöke, Philippe Diallo is megszólalt Mbappé kapcsán. A sportvezető ugyan az Európa-bajnokság óta nem beszélt a csatárral, de kifejtette reményét, hogy Mbappé rövidesen visszatér a nemzeti csapatba.

– Kylian a világ egyik legjobb játékosa. Nehéz időszakon megy keresztül, de minden futballszerető nevében azt kívánom, hogy minél hamarabb kilábaljon ebből, és vegye vissza a csapatkapitányi karszalagot. 

Minden más foci
2024.11.14. 22:50

Az Izrael elleni iksz is belefért a franciáknak, ott lesznek az NL nyolcas döntőjében

A jóval esélyesebb hazai válogatott keveset tett a győzelemért, de az egy pont is bőven elég volt neki.

NEMZETEK LIGÁJA 
5. FORDULÓ
A-LIGA 
2. CSOPORT
Franciaország–Izrael 0–0
Belgium–Olaszország 0–1 (Tonali 11.)

   
A2-CSOPORTMGyDVL-KGkP
1. Olaszország54112–5+713
2. Franciaország53119–5+410
3. Belgium51136–8–24
4. Izrael5144–13–91

 

 

Legfrissebb hírek

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Kylian Mbappé: Boldoggá tenne, ha Zidane lenne a következő szövetségi kapitány

Francia labdarúgás
2025.03.22. 11:13

Mbappé elismerte, hogy még mindig van nézeteltérése a francia szövetségi kapitánnyal

Minden más foci
2025.03.19. 10:53

A duplázó Mbappé vezérletével fordított és nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.15. 22:59

Mbappé visszakerült a francia válogatottba a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
2025.03.13. 19:31

Lejárt Paul Pogba eltiltása, a középpályás kész a visszatérésre

Minden más foci
2025.03.12. 12:05

Real Madrid: Mbappé játéka kérdéses az Atlético elleni visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 21:47

Joan Laporta klubelnök és a teljes spanyol liga a Barcelona elhunyt csapatorvosát búcsúztatja

Spanyol labdarúgás
2025.03.09. 13:03
Ezek is érdekelhetik