A magyar sportújságírók bronzérmet szereztek az egyiptomi kispályás futballtornán

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.17. 20:20
Az MSÚSZ csapata a bronzérmekkel az egyiptomi torna után (Fotó: MSÚSZ/Facebook)
A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) kispályás futballcsapata bronzérmmel térhetett haza a 14. Egyiptomi Nemzetközi Futballtorna a Sportturizmusért elnevezésű eseményről.

Az MSÚSZ hivatalos Facebook-oldalán olvasható beszámoló szerint a magyar együttes lapunk munkatársa, Bobory Balázs csapatkapitány vezetésével bronzérmes lett a 14. Egyiptomi Nemzetközi Futballtorna a Sportturizmusért elnevezésű, csütörtökön és pénteken az egyiptomi Sarm es-Sejkben rendezett kilenc csapatos tornán, amelyet Afrika legsikeresebb klubja, az Al-Ahli hivatalos szurkolói internetes oldalát szerkesztő újságírói csapat nyert meg, az alexandriai sportújságírók együttese előtt. A Nemzeti Sportot Bobory Balázs mellett Szöllősi György főszerkesztő, az MSÚSZ elnöke, valamint Fazekas Zoltán és Zalán Attila képviselte az egyiptomi tornán.

A torna másik Európából meghívott csapata, a román sportújságírók válogatottja az utolsó, 9. helyen végzett. A beszámolóból kiderült az is, hogy a mieink mindkét játéknapon két-két mérkőzést nyertek egy-egy döntetlen és vereség mellett, így összesen négy győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel zártak.

A torna legjobb kapusának Fehér Györgyöt, a magyar csapat kapusát választották. Olasz Gergőt négyszer, Antalics Ádámot kétszer, Murányi Domonkost és Zalán Attilát egyszer-egyszer választották a szervezők az adott mérkőzés után a magyar csapat legjobbjának.

AZ MSÚSZ KERETE
Antalics Ádám (Vasas FC), Bobory Balázs (Nemzeti Sport), Bódi Csaba (Heves Megyei Hírlap), Csontos Róbert (Blikk), Eper Márton (Hír Tv), Fazekas Zoltán (Nemzeti Sport), Fehér György (Mifocink.com), Murányi Domonkos (Sportal), Olasz Gergő (Nemzeti Sportrádió), Szöllősi György (Nemzeti Sport), Zalán Attila (Nemzeti Sport)

A MAGYAR CSAPAT EREDMÉNYEI ÉS GÓLSZERZŐI
Egyptian Alameya Global Sports–Magyarország 1–1 (Antalics)
Al-Ahly–Magyarország 3–1 (Szöllősi)
Magyarország–Románia 4–0 (Olasz 2, Murányi, öngól)
Egyiptomi Sportújságíró Szövetség–Magyarország 0–1 (Fazekas)
Al Gehad-Magyarország 0–1 (Olasz)
Egyiptomi Ifjúsági és Sportminisztérium–Magyarország 2–2 (Murányi, Fazekas)
Magyarország–Senghor University (Egyiptomban tanuló afrikai PhD-hallgatók) 2–1 (Olasz, Antalics)
Alexandria Sporting–Magyarország 1–0

 

 

Legfrissebb hírek

Bölöni életműdíja felrobbantotta a kommentszekciót

Minden más foci
2025.01.14. 14:28

Itt a végeredmény: Gulyás Michelle és a férfi párbajtőr-válogatott kapta a legtöbb pontot, Milák csak a harmadik az Év Sportolója-választáson

Egyéb egyéni
2025.01.14. 12:18

M4 Sport – Az Év Sportolója Gála: „A magyarok megríkatták Bölönit”

Egyéb egyéni
2025.01.14. 11:53

Bölöni László átvette az MSÚSZ életműdíját

Minden más foci
2025.01.13. 22:36

Kós Hubert, Márton Viviana és Csoboth Kevin is külföldről jön az Év Sportolója 2024 Gálára

Egyéb egyéni
2025.01.11. 15:03

A Kozma utcai temetőben búcsúztatják Keleti Ágnest

Egyéb egyéni
2025.01.07. 11:45

NS-jótékonyság: újabb ereklyére lehet licitálni Ónodi Henrietta segítésére

Torna
2024.12.30. 09:21

Sulyok Tamás az Év Sportolója Gála fővédnöke

Egyéb egyéni
2024.12.20. 14:54
Ezek is érdekelhetik