Lee Carsley: Remélhetőleg visszatérek az U21-esekhez

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.11. 11:49
England v Greece - UEFA Nations League 2024/25 League B Group B2
Lee Carsely reméli, hogy vissztér az U21-es válogatotthoz (Fotó: Getty Images)
Az angolok megbízott szövetségi kapitánya, Lee Carsley a Nemzetek Ligájában a görögöktől elszenvedett csütörtöki vereséget követő sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, reméli, szerződése lejártával visszatér az U21-es válogatotthoz.

A szeptemberi, írek és finnek elért sikert követően az angolok fájó vereséget szenvedtek a Wembleyben, hiszen 2–1-re kikaptak Görögországtól. Az U21-es angol válogatott mestere, Lee Carsley augusztustól megbízott szövetségi kapitányként dolgozik a felnőttekkel. Az angol sajtó nem kímélte őt a csütörtöki eredményt követően, s nem is elsősorban az eredmény, inkább a „kockázatos csapatválasztás és játék” miatt, amely „hatalmas káoszt, taktikai zűrzavart és kétségbeesett védekezést eredményezett”.

A találkozót követően első körben arról kérdezték a mestert, ez az eredmény negatívan hat-e arra, hogy főállásban dolgozzon a felnőttválogatottal. Carsley erre úgy felelt: „Nagyon meglepődtem a legutóbbi összetartás után. Olyan volt, mintha nem úgy kezelnék a megbízásomat, hogy megkaptam azt, hanem úgy, hogy mikor veszítem el. A feladatom a kezdetektől egyértelmű: három összetartást csinálok, három mérkőzés még hátravan, aztán remélhetőleg visszatérek az U21-esekhez.”

Carsley elmondta, ő sohasem tartotta szem előtt a teljes kinevezését, de nem is zárta ki a lehetőségét: „Már az elején mondtam, hogy nem zárom ki, és ez még mindig így van. Több mint kényelmesen érzem magam a jelenlegi pozíciómban, a feladatom egyértelmű. Az első összetartás után nem lettem izgatott és nem is hittem túl sokat. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a munka a világ egyik legjobbja, mivel megvan az esélyed a győzelemre – nyilván egy vereség után beszélek erről, de jelentős tornára értem. ”

Arra a kérdésre, hogy szeretné-e egyáltalán a teljes kinevezését vagy nem, azt válaszolta: „Semmi sem változott ahhoz képest, amit az első sajtótájékoztatón mondtam. Szerintem ez fantasztikus munka. Szerencsés vagyok, hogy jó állásom van, az U21-eseknél. Nem változtak az ambícióim azzal, hogy az első két meccsünk nagyon jól alakult.”

Carsley hozzátette: „Fontos, hogy a következő három mérkőzésen a tőlem telhető legtöbbet adjam a csapatnak. Boldog vagyok a főnökeimmel folytatott kommunikáció miatt, szóval tényleg semmi sem változott.”

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
B-LIGA
2. CSOPORT
Anglia–Görögország 1–2 (Bellingham 87., ill. Pavlidisz 49., 90+4.)

   
A B2 CSOPORT ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L-K

Gk

P

1. Görögország

3

3

7–1

+6

9

2. Anglia

3

2

1

5–2

+3

6

3. Írország

3

1

2

2–5

–3

3

4. Finnország

3

3

1–7

–6

0

 

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
5 órája

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Harry Kane dicséri, az angol média egyelőre bírálja Thomas Tuchelt

Foci vb 2026
Tegnap, 12:04

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
Tegnap, 9:44

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:16

Anglia simán megverte Lettországot, két játékosa is az első gólját szerezte a válogatottban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:45

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
2025.03.24. 14:11
Ezek is érdekelhetik