Örökös eltiltást kapott a török játékvezetőnő és az ellenőr a kiszivárogtatott videójuk után

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.09. 19:31
Elif Karaarslan (Fotó: instagram.com/elifkaraarslan_17)
A Török Labdarúgó-szövetség a hírek szerint végleg eltiltotta a 24 éves játékvezetőt, Elif Karaarslant és a 61 esztendős egykori játékvezetőt, Orhan Erdemir ellenőrt, amiért az együttlétükről készült videó felkerült a közösségi oldalakra.

A 24 éves Elif Karaarslan kapcsán az egyik forrás azt írja, futballistaként kezdte, a Besiktas női csapatában is játszott, de egy keresztszalag-szakadás következtében a játékvezetői pályára váltott. Orhan Erdemir korábban a török élvonalbeli bajnokságban vezetett mérkőzéseket és FIFA játékvezetői engedéllyel is rendelkezett, ezek mellett pedig a játékvezetői testület elnöke is volt Isztambul tartományban.


Az együttlétükről készült videóról úgy tudni, február 23-án került ki az internetre, és nagy botrány lett belőle Törökországban. Azóta mindkét felet meghallgatták, most pedig végleg bevonták az engedélyüket.

Erdemir azt állítja, hogy a videót az ő engedélye nélkül posztolták ki. „A családom, a közvetlen környezetem és a játékvezetői közösség előtt is meg lett gyalázva a nevem. Az anyagi veszteségeim mellett az elszenvedett érzelmi károm is leírhatatlan” – jelentette ki az Akdeniz Gercek Gazetesinek. Védelmében elmondta, hogy a játékvezetők között a romantikus kapcsolatok igen gyakoriak, mi több, ezekből néha még házasság is lesz. Hozzátette, hogy nagyon megviselték a történtek, nehéz ezt most feldolgoznia, és jogi lépéseket fog tenni.

Karaarslan – akit az Instagramon 384 ezren követnek – azt hozta fel védelmében, hogy a rossz minőségű videón – amelyet nem ő tett ki – nem is ő szerepel. „Van egy felvétel, amit megpróbálnak velem összefüggésbe hozni, de semmi közöm hozzá, és a képminősége is elég rossz. Nem engem látni rajta, és sérti egy nő méltóságát, ha egy ilyen súlyos váddal illetik.”

„Hosszú jogi folyamat lesz, de erősek leszünk. Várom ebben a támogatásotokat és a szereteteteketírta követőinek az Instagramon. – Nem szabad sírnom, nyafognom vagy szomorúnak lennem. A végsőkig kiállok magamért. Én csak egy vagyok azok közül, akiket bántani próbálnak, de remélem, én leszek az utolsó...”

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
12 órája

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Sallai „lesgólpasszig” jutott, a Galatasaray sima győzelemmel maradt hibátlan

Légiósok
2025.08.15. 22:29

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

A Man. City sztárja: Képmutatás lett volna megtapsolni a Liverpoolt...

Angol labdarúgás
2025.08.15. 07:48
Ezek is érdekelhetik