Liga 2: Babati gólt lőtt, folytatódott a csíkszeredai menetelés

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.10.27. 13:07
Babati szerezte az FK első gólját (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
A tavaly még élvonalbeli FCU Craiovának sem kegyelmezett az FK Csíkszereda, a székelyföldi labdarúgócsapat továbbra is veretlenül áll a román másodosztály táblázatának élén.

 

A két feljutásra pályázó csapat csíkszeredai összecsapását rengeteg szabálytalanság és nyolc sárga lap tarkította, hatékonyabb támadójátékra viszont a hazaiak voltak képesek. A szeredai vezetéshez azonban egy bizonytalan craiovai felszabadítás is kellett, a röviden elfejelt labdát Babati Benjámin lőtte balról, laposan a hosszú sarokba. Az FCU viszont körbelőtte Simon Máté kapuját, Idris Bounaas egyszer a felső lécet is eltalálta, de a végén ismét hibázott a vendégvédelem: ezúttal Csürös Attila csapott le a kifejelt labdára, és három védő között addig forgolódott, míg estében a hálóba tudott lőni. 

Az FK ezzel három napon belül „visszaszerezte” a csődbe ment Viitorul Pandurii Targu Jiu eredményeinek megsemmisítése miatt elvesztett pontjait, és ötpontos előnnyel áll az élen az egy mérkőzéssel többet is játszó Steaua előtt. 

LIGA 2, 11. FORDULÓ
FK Csíkszereda–FCU Craiova 2–0 (Babati 29., Csürös 90+1.)

Csíkszereda: Kelemen Dávid és Hegedűs János végigjátszotta a mérkőzést, utóbbi sárga lapot kapott, a gólt szerző Babati Benjámint az 52. percben sérülés miatt cserélték le, Torvund Alexander a 62. percben lépett pályára, Nagy János és Pintér Bence nem állt be, Makrai Gábor nem volt a keretben. 

 

Legfrissebb hírek

Feljutást hozhat a húsvét Csíkszeredának

Minden más foci
1 órája

Ilyés Róbert: Felkészültnek érzem magam az élvonalra

Minden más foci
2025.04.11. 12:33

A hajrában szerzett góllal verte meg Bukarestben a Metaloglobust a Csíkszereda – videó

Minden más foci
2025.04.08. 17:58

Szijjártó Péter a román külügyminiszterrel egyeztetett a magyarellenes cselekmények miatt

Minden más foci
2025.04.04. 23:29

Magyarellenes molinóval üzentek, székely zászlót rongáltak a bukaresti szurkolók Székelyföldön

Minden más foci
2025.04.04. 15:14

Gól nélküli döntetlent játszott a Csíkszereda és a Steaua Bucuresti

Minden más foci
2025.04.03. 17:53

A Csíkszereda a Steaua ellen léphet tovább az élvonal irányába

Minden más foci
2025.04.03. 13:17

Liga 2: a Csíkszereda győzelemmel kezdte a rájátszást

Minden más foci
2025.03.27. 22:00
Ezek is érdekelhetik