Észak-Írország tönkreverte Bulgáriát, Románia továbbra is százszázalékos a Nemzetek Ligájában

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 22:50
A 21 éves Isaac Price először szerzett egy meccsen egynél több gólt az északír válogatottban (Fotó: Getty Images)
Románia 2–1-re győzött Litvánia vendégeként kedd este a labdarúgó Nemzetek Ligájában, és hibátlan mérleggel őrzi a C-liga 2. csoportjának első helyét a szintén nyerő Koszovó előtt. A 3. csoportban Észak-Írország ugrott az élre, miután nagyon megverte Bulgáriát (5–0), Fehéroroszország pedig nem bírt Luxemburggal (1–1) Zalaegerszegen.

2. CSOPORT

LITVÁNIA–ROMÁNIA 1–2. Kaunasban meglepetésre gyorsan vezetést szereztek a hazaiak, de gyorsan jött az egyenlítés is – ugyancsak tizenegyesből –, majd a második játékrész derekán, egy villámgyors ellentámadás tanári befejezésével Denis Dragus gondoskodott arról, hogy a román válogatott négy mérkőzés után is százszázalékos maradjon.

KOSZOVÓ–CIPRUS 3–0. A házigazdák mindkét játékrészben betaláltak a ciprusi kapuba: az első félidőben Amir Rrahmani közelről lőtte be a vezető gólt, a fordulás után Ermal Krasniqi és Emir Sahiti is szerzett egy-egy szép gólt – nem volt kérdés, hogy Pristinában marad a három pont.


3. CSOPORT

FEHÉROROSZORSZÁG–LUXEMBURG 1–1. Az Ukrajna elleni orosz háborúhoz asszisztáló Fehéroroszország válogatottja nem játszhat hazai pályán, ezen az őszön már a harmadik NL-ellenfelét fogadta Zalaegerszegen, és először sikerült gólt szereznie a ZTE Arénában. A meccs elején Valerij Gromiko kihagyott egy büntetőt (Anthony Moris védett), a második félidőben Szergej Politevics megszerezte a vezetést, de a győzelem elmaradt, Gerson Fernandes büntetőből egyenlített.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG–BULGÁRIA 5–0. Belfastban gyorsan döntésre vitték a dolgot a hazaiak, Isaac Price két ellencsapás végén is a legjobbkor érkezett a beadásra, majd Brodie Spencer kapufás lövése után Dimitar Mitev kapus lábáról a saját hálójába vágódott a labda – a 32. percben 3–0 volt az állás… A bolgárok bánatára Kiril Deszpotov a szünet előtt a lécre lőtt egy tizenegyest. Ez az este Price-é volt: a Standard Liege támadója nem sokkal a lefújás előtt látványos, felső sarkos bombával harmadszor is betalált, ötre emelve válogatottbeli góljai számát. S hogy kikerekedett ötre a kedd esti csapattermés is, az az utolsó percekre becserélt Josh Magennis közeli bombájának köszönhető.

NEMZETEK LIGÁJA
C-LIGA, 4. FORDULÓ
2. CSOPORT
Litvánia–Románia 1–2 (Kucys 7. – 11-esből, ill. R. Marin 18. – 11-esből, Dragus 65.)
Koszovó–Ciprus 3–0 (Amir Rrahmani 30., E. Krasniqi 52., Sahiti 70.)

   
C2 CSOPORT       
1. Románia4411–2+912
2. Koszovó4319–4+59
3. Ciprus4131–10–93
4. Litvánia443–8–50


3. CSOPORT
Észak-Írország–Bulgária 5–0 (Price 15., 29., 81., Mitov 32. – öngól, Magennis 89.)
Fehéroroszország–Luxemburg 1–1 (Politevics 54., ill. G. Fernandes 78. – 11-esből)

   
C3 CSOPORT       
1. Észak-Írország42117–1+67
2. Fehéroroszország4132–1+16
3. Bulgária41211–5–45
4. Luxemburg4221–4–32

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik