„Egy fenomén vagy” – Messi elbúcsúzott a visszavonuló Iniestától

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 08:06
Visszavonult a Barcelona legendája (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a 40 éves Andrés Iniesta, az FC Barcelona és a spanyol labdarúgó-válogatott korábbi klasszisa hétfőn bejelentette a visszavonulását. Egykori csapattársa, Lionel Messi a közösségi oldalán búcsúzott tőle.
Spanyol labdarúgás
2024.10.07. 17:19

Andrés Iniesta hivatalosan is bejelentette visszavonulását

A korábbi Barcelona-játékos gólja vb-győzelmet ért a spanyoloknak 2010-ben.

„Az egyik legvarázslatosabb csapattárs vagy, és az egyik, akivel a legjobban szerettem együtt játszani. Iniesta, hiányozni fogsz a labdának, és persze nekünk is! Mindig a legjobbakat kívánom neked, egy fenomén vagy.”

Fotó: instagram.com/leomessi

Lionel Messi 2005-ben kapott profi szerződést a Barcelonától, Andrés Iniesta ekkor már az első csapatot erősítette. Egészen 2018 nyaráig csapattársak voltak, és együtt klubszinten mindent megnyertek.

 

Legfrissebb hírek

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Barcelona: leszálltak a Szuperliga-vonatról Laportáék

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:40

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
Tegnap, 11:30

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52
Ezek is érdekelhetik