Dalic: Nem hittem volna, hogy ilyenkor még itt leszek

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.09. 12:01
Dalic a 90. mérkőzésére készül horvát kapitányként (Fotó: Getty Images)
Szinte napra pontosan hét éve, 2017. október 7-én nevezte ki ideiglenes jelleggel Davor Suker, a Horvát Labdarúgó-szövetség akkori elnöke az arab világból hazatérő Zlatko Dalicot a válogatott élére. A szakember hét évvel később még mindig a horvát nemzeti csapat szövetségi kapitánya, s mint elárulta az együttes legutóbbi sajtótájékoztatóján: továbbra is megvan benne a motiváció.

 

A Nemzetek Ligája A1-es csoportjában szereplő horvát válogatott az októberi játéknapokon előbb a skótokat fogadja, majd a lengyeleknél vizitál, és a felkészülés kezdetén megtartották az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatót is, amelynek ezúttal különleges hátteret adott, hogy Zlatko Dalicot szinte napra pontosan hét éve nevezték ki szövetségi kapitánynak Ante Cacic helyére – előbb csak ideiglenes jelleggel, majd miután kiharcolta a válogatottal a 2018-as vb-n való szereplést, rögtön állandósították is a szerződését a csapat élén.

„Teljesen őszinte leszek: nem hittem volna a kinevezésemkor, hogy hét évvel később még mindig itt leszek a válogatott szövetségi kapitányaként. Ráadásul ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy ilyen nagy sikereket érek el, három érmet szerzünk a válogatottal a hét év alatt... Mindenesetre a múltból nem lehet megélni, úgyhogy továbbra is előre kell tekintenünk. Annak azért nagyon örülök, hogy hét év után is megvan bennem a vágy és a motiváció, minden alkalommal alig várom már a válogatottal a találkozókat. Azt hiszem, nagy szerencsém van, hogy az enyém lehet a világ egyik legszebb munkája, amit csak el tudok képzelni” – jelentette ki a keddi sajtótájékoztatón Dalic, aki a csapata előtt álló meccsekkel kapcsolatban elárulta: a skótokat mindkét szeptemberi ellenfelük csak nehezen győzte le.

A Horvátországgal a 2018-as vb-n ezüst-, négy évvel később világbajnoki bronzérmet, majd tavaly nyáron a Nemzetek Ligájában szintén ezüstöt szerző szakember dolgát több játékosának sérülése is nehezíti, egyelőre nem tudni, hogy számíthat-e az Ajax védőjére, Josip Sutalóra, a Dinamo Zagreb támadójára, Marko Pjacára, az viszont biztos, hogy a két jobbhátvédre, Josip Stanisicre és Josip Juranovicra nem támaszkodhat sérülésük miatt.

Érdekesség egyébként, hogy Dalic jelenleg az ötödik legrégebben kinevezett szövetségi kapitány az európai válogatottak szakvezetői közül, egyel mögötte pedig a magyar válogatott mestere, a horvát kollégájánál közel kilenc hónappal később megbízott Marco Rossi áll. Ezzel egyébként világviszonylatban is igen előkelő helyen tanyáznak, a FIFA tagországai közül az alább olvasható UEFA-tagországok mellett csupán Bissau-Guinea nevezte ki régebben a kapitányát, Luis Boa Morte 2016 februárjában került s posztjára. Október elején erről a listáról kiszállt a szenegáli válogatott éléről távozó Aliou Cissé, aki 2015 márciusa óta volt Terangai oroszlánjainak kapitánya.

 NÉVORSZÁGKINEVEZÉS DÁTUMA
1.Koldo ÁlvarezAndorra2010. február 2.
2.Luc HoltzLuxemburg2010. augusztus 4.
3.Didier Deschamps Franciaország 2012. július 8.
4.Markku KanervaFinnország2016. december 12.
5.Zlatko DalicHorvátország2017. október 7.
6.Marco RossiMagyarország2018. június 19.
7.Julio César Ribas Gibraltár2018. június 29.
8.Matjaz KekSzlovénia2018. november 27.
9.Steve ClarkeSkócia2019. május 20.
10.Hakan EricsonFeröer2019. december 16.
AZ európai válogatottak légrégebb óta hivatalban lévő szövetségi kapitányai

 

1. Portugália

2

2

4–2

+2

6

2. Horvátország

2

1

1

2–2

0

3

3. Lengyelország

2

1

1

3–3

0

3

4. Skócia

2

2

3–5

–2

0

Az A1-es csoport állása

Szeptember 5.
Portugália–Horvátország 2–1
Skócia–Lengyelország 2–3
Szeptember 8.
Horvátország–Lengyelország 1–0
Portugália–Skócia 2–1
Október 12.
Horvátország–Skócia
Lengyelország–Portugália
Október 15.
Lengyelország–Horvátország
Skócia–Portugália
November 15.
Skócia–Horvátország
Portugália–Lengyelország
November 18.
Horvátország–Portugália
Lengyelország–Skócia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik