Az új klubvilágbajnokság törlését sürgeti a spanyol liga elnöke

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.16. 13:57
Javier Tebas (Fotó: Getty Images)
A Spanyol Labdarúgóliga (LFP) elnöke, Javier Tebas felszólította a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökét, Gianni Infantinót, hogy mielőbb törölje a versenynaptárból a kibővített klubvilágbajnokságot. A sportvezető szerint az új torna semmilyen szempontból nem szolgálja a klubok érdekeit, ezért nincs is helye a versenynaptárban.

A klubvilágbajnokságot jövő nyáron rendeznék meg először kibővített formában, 32 csapat részvételével az Egyesült Államokban, a torna ellen azonban már korábban is többször fellázadtak, és a minap a spanyol liga elnöke, Javier Tebas is nyíltan tiltakozását fejezte ki. Mint mondta, az új klub-vb nem szolgálja a műsorszolgáltatók, a játékosok, a klubok és a szponzorok érdekeit sem, ezért arra kérte a FIFA elnökét, hogy törölje a tornát a versenynaptárból. „Nincs rá szükségük sem a játékosoknak, sem a kluboknak, sem pedig a FIFA-nak” – jelentette ki Tebas kedden, a brüsszeli Európai Profi Labdarúgó Fórumon.

Mint ismert, a FIFPro (Profi Labdarúgók Nemzetközi Szövetsége) és az európai ligák szövetsége hivatalos panaszt nyújtott be a FIFA ellen a túlzsúfolt versenynaptár miatt, ehhez csatlakozott most Tebas is, annak ellenére, hogy a La Liga tavaly szeptember óta már nem tagja az európai ligáknak. Tebas a fórumon egyebek mellett elmondta: meglátása szerint a nemzetközi szövetség kizárólag a leggazdagabb klubok érdekeit képviseli. Felszólalásában továbbá arra kérte Infantinót és a FIFA-t, hogy a jövőben megfelelően tárgyaljon a ligákkal és a játékos-szakszervezetekkel a túlságosan is sűrű nemzetközi versenynaptárról.

Tebas beszéde nagy sikert aratott a jelenlévők körében, a megszólalását hangos taps fogadta.

 

Legfrissebb hírek

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
13 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
17 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58
Ezek is érdekelhetik