Modric tökéletes szabadrúgásból, Ronaldo közeli góllal szállította a győzelmet hazájának

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2024.09.08. 22:44
Jobban nem is helyezhette volna Luka Modric a győztes szabadrúgását (Fotó: Imago Images)
Horvátország Lengyelországot 1–0-ra, míg Portugália Skóciát 2–1-re győzte le a labdarúgó Nemzetetek Ligája 2. fordulójában, az A-liga 1. csoportjában.

A horvátok a Portugáliában elszenvedett 2–1-es vereség után a skótokat idegenben 3–2-re legyőző lengyeleket fogadták Eszéken. A találkozón déli szomszédunk jóval veszélyesebben játszott, mint ellenfele, a mérkőzést azonban nem akciógóllal, hanem pontrúgásból döntötte el: az 52. percben a 180. válogatott mérkőzésén, egy nappal 39. születésnapja előtt pályára lépő Luka Modric káprázatos szabadrúgást helyezett a jobb felsőbe. A lengyelek előtt a legnagyobb lehetőség a 70. percben adódott, ekkor Robert Lewandowski hat méterről lőtte telibe a felső lécet.

A portugálok ismét hazai pályán léptek pályára, vendégük a veszélyesen kezdő Skócia volt. A mérkőzés elején egy 35 méterről felívelt szabadrúgás után nem szabadult fel a hazaiak kapuja, a labda végül a jól helyezkedő Scott McTominayt találta meg, aki közelről a kapuba bólintott. A rossz kezdés után Portugália összeszedte magát és úgy tűnt, csak idő kérdése, mikor tud a skótok fölé kerekedni. 

A hazai csapat a második félidő elején egyenlített, Bruno Fernandes pályafutása 600. tétmeccsét egy bal alsóba zúgó távoli góllal ünnepelte – ehhez a vendégek kapusa, Angus Gunn is hozzásegítette, aki csak beleütni tudott a lövésbe. A győzelmet a második félidőre beálló, Modricnál mintegy hét hónappal idősebb Cristiano Ronaldo hozta el Portugáliának, aki a hajrában nagyon egyedül maradt a tizenhatoson belül, a balról beérkező beívelést pedig nem esett nehezére közelről a kapuba juttatnia.

NEMZETEK LIGÁJA
2. FORDULÓ
A-LIGA
1. CSOPORT
Horvátország–Lengyelország 1–0 (Modric 52.)
Portugália–Skócia 2–1 (Bruno Fernandes 54., C. Ronaldo 88., ill. McTominay 7.)

   
Az A1-es csoport állása       
1. Portugália224–2+26
2. Horvátország2112–203
3. Lengyelország2113–303
4. Skócia223–5–20

4. CSOPORT
Dánia–Szerbia 2–0 (Grönbaek 36., Poulsen 61.)
Svájc–Spanyolország 1–4 (Amdouni 41., ill. Joselu 4., Fabián 13., 77., Ferran Torres 80.)
Kiállítva: Le Normand (21.)

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az NL négyes döntőjének mérkőzéseire

Minden más foci
2 órája

Férfi vízi-vk: spanyol gála az elődöntőben, a horvátokkal játszunk a bronzért

Vízilabda
2025.04.12. 22:08

Kikapott a finnektől a magyar női válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.04.08. 19:24

Skócia nyerte a férfi curling-világbajnokságot

Téli sportok
2025.04.07. 07:55

Női NL: egy góllal kikaptunk Szerbiától

Magyar válogatott
2025.04.04. 21:55

Az NB I is segítheti a grúz fejlődést – Kvaracheliáék mesébe illő útja az európai csúcsfutball felé

Minden más foci
2025.03.28. 11:06

Marco Rossi többet várt a támadósorától a törökök ellen

Magyar válogatott
2025.03.27. 13:39

Így teljesítettek lapunknál az NL-sorozatban a magyar válogatott tagjai

Magyar válogatott
2025.03.26. 13:59
Ezek is érdekelhetik