„Ezt akartuk elérni a héten” – Nagelsmann a hollandok elleni döntetlenről

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.09.11. 10:30
Nagelsmann összességében elégedett a csapatával (Fotó: Getty Images)
Mint ismert a Nemzetek Ligájában a mieink csoportjában ikszelt egymással a két elit válogatott, a német és a holland. Mutatjuk, hogy reagált a két vezetőedző a mérkőzést követően.

„A védelmünk minden oldalról sebezhető volt – kezdte negatív hangnemben az értékelését a német kapitány, Julian Nagelsmann. Már a második percben hátrányba kerültünk, ami óriás probléma, azonban öt-hat perc után megérkeztünk a meccsbe és szépen tudtunk zárkózni.”

„Támadásban sokkal erősebbek voltunk, agresszívan játszottunk, próbáltunk folyamatosan helyzeteket kialakítani és akár kockázatot is vállalni. Sok kétes szituációt nyertünk meg és nagyot küzdött a csapat az idegen atmoszférában, így teljesen megérdemelten fordítottunk” – tette hozzá a német szakember. 

Nagelsmann ugyan csalódott volt, hogy a vezetést nem sikerült megtartani a csapatának, ám összességében sikerként értékeli a döntetlent. 

„Ezt akartuk elérni a héten. A 2026-os világbajnokságig még van tizennyolc meccsünk, ha minden jól megy szóval az a legfontosabb, hogy lássuk a fejlődést a csapaton. Nagyon örülök, hogy ma azt az arcunkat tudtuk megmutatni, amely képes küzdeni a győzelemért.”

A hollandok edzője, Ronald Koeman szintén inkább a pozitív oldalról közelítette meg a találkozót, elégedett volt azzal a játékkal, amit a csapata nyújtott a németek ellen. 

 „Ezen a héten a csapat megérdemel egy hatalmas dicséretet. Látszik, hogy mennyit dolgoztunk és ezt meg tudtuk mutatni az utóbbi két mérkőzésen. Ez természetesen mindannyiunkat önbizalommal tölt el. Ez egy fantasztikus meccs volt végig magas intenzitással” – jelentette ki a tréner. 

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA, 3. CSOPORT
HOLLANDIA–NÉMETORSZÁG 2–2 (1–2)
Amszterdam, Johan Cruijff Aréna, 50 109 néző. Vezette: Massa (olasz)
HOLLANDIA: Verbruggen – Dumfries, De Ligt (Van Hecke, a szünetben), Van Dijk, Aké (J. Timber, 44.) – Reijnders, Gravenbrech, Schouten (Q. Timber, a szünetben) – Simons (Geertruida, 74.), Brobbey (Weghorst, 82.), Gakpo. Szövetségi kapitány: Ronald Koeman
NÉMETORSZÁG: Ter Stegen – Raum, N. Schlotterbeck, Tah (Anton, a szünetben), Kimmich – P. Gross (Pavlovic, 63.), Andrich (E. Can, 63.) – Musiala (Führich, 89.), Havertz, Wirtz – Undav (Beier, 63.). Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann
Gólszerző: Reijnders (2.), Dumfries (51.), ill. Undav (38.), Kimmich (45+3.)

ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

A MAGYARORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA TALÁLKOZÓRÓL ITT OLVASHAT!

1. Németország2117–2+5 
2. Hollandia2117–4+3 
3. Bosznia-Hercegovina2112–5–3 
4. Magyarország2110–5–5 
a csoport állása

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik