Bozsik József: A szlovén topcsapatok az NB I-ben is a dobogóért harcolnának

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.09.30. 19:47
Bozsik József (Fotó: NK Nafta 1903)
A szlovén első osztályú bajnokságban (Prva Liga) 10 forduló után a Nafta Lendava (Lendva) a 8. helyen áll, s az együttes magyar vezetőedzőjével, Bozsik Józseffel beszélgetett az eddigi tapasztalatokról Szabó Bence a Nemzeti Sportrádióban.

Mint Bozsik József elmondta, a céljuk a bennmaradás kiharcolása elsősorban, efölött minden más már extra, de szeretnék megszerezni a 7. helyet. A csapatban több magyar játékos is – Csóka Dominik, Dragóner Áron, Kálnoki-Kis Zsombor, Klausz Milán, Senkó Zsombor és Szalay Szabolcs – szerepel, róluk is beszélt a 37 éves tréner.

„Senkó Zsombit nagyon az alapoktól kell újraépítenünk – kezdte Bozsik József.Az előző szezonja nem sikerült jól, itt már elkezdett egész jól dolgozni, de összeszedett egy agyrázkódást, így két hetet ki kellett hagynia. Viszont amikor a kapuban állt, megállta a helyét. Dragóner Áron egyelőre ott tart, hogy azt a bizonyos tanulópénzt fizeti, ami az U19-ből a felnőttbajnokságba való átállással jár, tehát még a rutintalanságából adódóan követ el olyan hibákat, amiből gólt kapunk, vagy adott esetben volt, hogy elment a mérkőzés rajta. A támadószekcióban több magyar játékosunk is van, ők felváltva tudnak lehetőséget kapni. Mindegyiküknek más az erőssége: Kálnoki-Kis Zsombi rendkívül gyors, jó rúgótechnikájú, nagy munkabírással, míg Csóka Dominik inkább játékügyes, szélső támadó. Klausz Milán olyan csatár, aki jól indul be területbe, jól érkezik a tizenhatoson belülre – tipikus kilences –, Szalay Szabi pedig a kilences és tízes poszt között helyezkedik el, visszalépő éket szeret játszani, extra rúgótechnikája van.”

Szóba került még a szlovén és a magyar élvonal színvonala hogyan viszonyul egymáshoz.

„Nehéz megmondani, hová sorolható a szlovén első osztály, mert a három topcsapat, a Maribor, a Ljubljana és a Celje szerintem a magyar bajnokságban is a dobogóért küzdene. Emellett a középmezőnyben is vannak olyan együttesek, mint a Bravo vagy a Koper, amelyek lehet, hogy az NB I-ben sem szerepelnének rosszabbul. Érdekes, mert többször hallottam, hogy a szlovén élvonal a magyar első és másodosztály között helyezkedik el színvonalban, ám a Prva Ligából két gárda is ott van a Konferencialiga alapszakaszában, míg otthon egyedül a Fradinak sikerült főtáblára feljutni” – fejtette ki véleményét a tréner.

 

 

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
9 órája

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
21 órája

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
22 órája

Schmidt Ádám: A sportegyesületek a versenysporton túl is foglalkozzanak honfitársainkkal

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:19

„Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet” – Kuczora Csenge az Európa-liga megnyeréséről

Kézilabda
Tegnap, 8:16

Nagy Tímea: Ha egyéniben vívsz és nyersz, akkor magányos vagy

Egyéb egyéni
2025.05.04. 15:08

„Vova mondta, hogy ha így folytatom a munkámat, akkor legközelebb is találkozunk”

Kézilabda
2025.05.03. 13:34

Buday Dániel szerint a Veszprémnek veszélyes a döntetlen, a Szeged felszabadultan játszhat Barcelonában

Kézilabda
2025.05.01. 12:10
Ezek is érdekelhetik