A CIES 20 év alatti futballistákat rangsorolt a relatív tapasztalati szintjük alapján

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.11. 12:20
Lamine Yamal vezeti a listát (Fotó: Getty Images)
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) rangsorolta a 20 év alatti futballistákat a relatív tapasztalati szintjük alapján.

Az eredmény szerint az első helyen végző 17 éves Lamine Yamalnak 2.75-ször több a tapasztalata, mint az azonos korú és azonos poszton játszó játékosok átlagának. A második helyen szintén egy FC Barcelona-játékos található, a 17 éves Pau Cubarsí 2.42-szer tapasztaltabb az átlagnál.

A játékosoknál a tapasztalati szintet a játékpercek alapján számították ki úgy, hogy ezeket súlyozták a lejátszott mérkőzések szintjével.

Az eredmény persze annyiban csalóka lehet, hogy egy játékos akár több poszton is bevethető. A lista ötödik helyén szereplő Kobbie Mainoo például inkább egy box-to-box futballista, mint védekező középpályás.

Fotó: football-observatory.com

 

 

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
Tegnap, 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Barca: Yamal és Fermín játszhat a hétvégén, Raphinha is felépülhet az el Clásicóra

Spanyol labdarúgás
2025.10.17. 15:58

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

A csángó közméltóságok csapata nyerte a hagyományos csíkszentdomonkosi futballtornát

Minden más foci
2025.10.14. 15:54

Labdarúgás: hetet kaptak az U17-esek a csehektől az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.14. 15:24

Magyar futballedző előtt tiszteleg Hollandia

Népsport
2025.10.14. 14:31
Ezek is érdekelhetik