32 éves dél-afrikai kapus is a Jasin-díj jelöltjei között

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.09.05. 12:59
A 32 éves dél-afrikai Ronwen Williams is jelölt a Jasin-díjra (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, szerdán a France Football kihirdette a 2024-es Aranylabda-díj és a többi kategória jelöltjeinek listáját. Sokan felkapták a fejüket, hogy a legjobb férfi kapusnak járó elismerésért zajló versenyben ott van egy 32 éves dél-afrikai kapus, Ronwen Williams is.
Minden más foci
2024.09.04. 20:54

Aranylabda: Cristiano Ronaldo és Lionel Messi nélkül – itt a 30-as lista!

Hét Real Madrid-játékos a jelöltek között, a nőknél Aitana Bonmatí ismét nyerhet.

 

A Dél-Afrikában született, de utánpótláskorúként az angol Tottenhamnél is pallérozódó Ronwen Williams 2010-ben, 18 évesen mutatkozott be a felnőttek között hazájában, a SuperSport Unitedben, melyet 12 éven keresztül erősített, mielőtt 2022-ben jelenlegi klubjához, a Mamelodi Sundownshoz került.

A SuperSporttal négy kupát megnyerő kapus új csapatánál is remekelt, hiszen rögtön első idényében bajnok lett, majd a 2023–2024-es kiírásban is aranyérmes lett Dél-Afrikában, de Williams igazán kiemelkedő teljesítményt az Afrikai Futball-ligában hozott, ugyanis a Mamelodi úgy nyerte meg az afrikai szuperligának tekinthető sorozatot, hogy a lejátszott hat mérkőzés közül ötön nem kapott gólt, csupán a marokkói Vidad Casablanca vette be kétszer a kapuját.

A 43-szoros dél-afrikai válogatott Williams nemcsak klubszínekben bizonyított, hiszen a nemzeti csapat vezére volt a 2023-as Afrikai Nemzetek Kupáján, melyen Dél-Afrika bronzérmes lett – a kisdöntőben tizenegyespárbajban múlták felül a Kongói Demokratikus Köztársaságot.

Ronwen Williams az első dél-afrikai labdarúgó, aki jelölt az Aranylabda-gála valamelyik kategóriájában.

A férfiak Aranylabdájáról szakújságírókból álló zsűri dönt – a legjobb kapusnak járó Jasin-díjat is ők ítélik oda. Magyarországról a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György szavaz a legjobbakra. A győztesek október 28-án vehetik át a trófeákat Párizsban.

A 2024-ES LABDARÚGÓ ARANYLABDA JELÖLTJEI
Kapusok
Diogo Costa (portugál, FC Porto)
Gianluigi Donnarumma (olasz, Paris Saint-Germain)
Gregor Kobel (svájci, Borussia Dortmund)
Andrij Lunyin (ukrán, Real Madrid)
Mike Maignan (francia, Milan)
Giorgi Mamardasvili (grúz, Valencia)
Emiliano Martínez (argentin, Aston Villa)
Unai Simón (spanyol, Athletic Bilbao)
Yann Sommer (svájci, Internazionale)
Ronwen Williams (dél-afrikai, Mamelodi Sundowns)

Legfrissebb hírek

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
2025.09.29. 17:32

Íme, így voksoltak a magyar zsűritagok az Aranylabda-szavazáson

Minden más foci
2025.09.27. 18:46

Dembélé simán előzte meg Yamalt – megvannak az Aranylabda pontszámai

Minden más foci
2025.09.26. 20:37

Az Aranylabda-gála magyar győztese

Minden más foci
2025.09.25. 14:12

Mesébe illő történet – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
2025.09.23. 23:57

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Videó: szurkolók százai ünnepelték a friss aranylabdás Dembélét Párizs utcáin

Francia labdarúgás
2025.09.23. 09:24
Ezek is érdekelhetik