Videó: Ronaldo kiakadt a csapattársaira a kellemetlen vereség kellős közepén

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.18. 11:31
Nem volt elégedett a csapatával Cristiano Ronaldo (Fotók: Getty Images)
Mint arról már beszámoltunk az Al-Naszr csúnya, 4–1-es vereséget szenvedett a szaúdi Szuperkupa döntőjében. A mérkőzés során készült egy videó Cristiano Ronaldóról, ahogy jelzi a csapattársainak, hogy ideje lenne felébredni.

Kisvártatva utána meg mintha arra utalna, hogy társai megijedtek vagy lefizették őket. 

A portugál klasszis ráadásul egy hatalmas hibát is elkövetett a mérkőzés előtt, amit nem szokhattunk meg tőle.

A futballban az egyik leggyakoribb babona, hogy nem érintik  meg a játékosok a győztesnek járó trófeát a mérkőzés előtt, csak azután, hogy megnyerték azt. A 39 éves veterán azonban valami oknál fogva ez alkalommal nem tudott ellenállni a kísértésnek, és a pályára menet hozzáért a serleghez, amit végül – ha nem is pont emiatt – nem is sikerült elhódítania, hiába szerezte meg a vezetést. 

 

Minden más foci
2024.08.17. 22:00

Cristiano Ronaldo betalált, de az Al-Naszr simán kikapott a szaúdi Szuperkupa döntőjében – videó

Az Al-Hilal a szerb különítmény vezetésével fordított a második félidőben.

SZAÚD-ARÁBIA
SZUPERKUPA, DÖNTŐ
Al-Naszr–Al-Hilal 1–4 (C. Ronaldo 44., ill. Sz. Milinkovics-Szavics 55., A. Mitrovics 63., 69., Malcom 72.)

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
16 perce

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Messi–Ronaldo 11–10. Ja, nem! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.20. 23:25

Messinek, Cristiano Ronaldónak és Mbappénak is jóval több időre volt szüksége arra, amit Yamal már most elért

Spanyol labdarúgás
2025.02.18. 09:43

Vesztegzár – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.17. 23:05

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24

„A valóságot a számok mutatják meg” – Di María szerint Messi, és nem Ronaldo minden idők legjobbja

Minden más foci
2025.02.14. 11:34

Szappanos: Ronaldónak olyan aurája van, hogy szinte leül az ember

Labdarúgó NB I
2025.02.11. 10:05
Ezek is érdekelhetik