Jön a film, benne a gyógyíthatatlan beteg Sven-Göran Eriksson utolsó üzenete

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 14:28
Sven-Göran Eriksson idén júniusban Degerforsban, ahol edzői karrierje kezdetére emlékeztek (Fotó: Getty Images)
A napokban mutatják be a rákbetegséggel harcoló Sven-Göran Erikssonról készült portréfilmet, amelyben a korábbi angol szövetségi kapitány, több neves európai labdarúgóklub vezetőedzője gyakorlatilag búcsúzik az élettől.

„Ha nem is mindenki mond majd jó embernek, remélem, összességében pozitív figuraként őriznek meg emlékezetükben, aki mindig mindent megpróbált megtenni, ami az erejéből tellett” – fogalmaz Sven-Göran Eriksson az érzelmek széles skáláján játszó portréfilmben, amely szakmáról és magánéletről egyaránt szól, nem kerülve az angol bulvársajtót annak idején lázban tartó nőügyeket sem. 

A 76 éves svéd futballszakember januárban hozta nyilvánosságra, hogy hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, és a legjobb esetben egy éve van hátra. Az utóbbi hónapokban Eriksson több korábbi csapatát (Lazio, Benfica, Sampdoria) felkereste, sőt – Jürgen Klopp segítségével megvalósítva régi álmát – egy mérkőzés erejéig a Liverpool edzője is volt.

„Jó életem volt, talán túl jó is, és ezért fizetni kell – mondja keserű mosollyal Eriksson a Sven című, augusztus 23-tól elérhető Amazon Prime-filmben. – De ne sajnálkozzanak, inkább nevessenek. Tudom, mindannyian rettegünk a naptól, amelyiken meg kell halnunk, de az életnek része a halál is. Ezt meg kell tanulnunk elfogadni. Köszönök mindenkinek mindent, edzőknek, játékosoknak, a közönségnek, fantasztikus volt. Vigyázzanak magukra, tartsák kézben az életüket. És élvezzék. Üdv!”

A FILM HIVATALOS ELŐZETESE:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik