Tizenegyesekkel verte meg a Barca a Cityt a felkészülési meccsükön

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.31. 07:37
Kiegyenlített meccset játszott a Barcelona és a Manchester City (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona 2–2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt a felkészülési meccsükön.

Nem meglepő módon még mindkét gárda igen foghíjasan lépett pályára magyar idő szerint szerda hajnalban, az Egyesült Államokban. 

A mérkőzést – amit a veszélyes időjárás miatt nyolcvan perccel később kezdtek – a Barca kezdte jobban, hiszen már a 24. percben előnybe került. A katalánok azonban nem dőlhettek hátra, mivel a City még a fordulás előtt ki tudott egyenlíteni. A folytatás ráadásul nagyon hasonlóan alakult a rengeteg csere ellenére is. Az FC Barcelona ismét előnybe került, viszont a 60. percben ezúttal is egyenlítettek a manchesteriek, ami már a rendes játékidő végéig nem is változott. 

A csapatok a 90 perc után egyből tizenegyespárbajjal döntötték el a győztest. Itt már magabiztosabbak volta a katalánok, akik mindegyik büntetőjüket sikeresen értékesítették, míg a túloldalon ketten is hibáztak. 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Manchester City–FC Barcelona 2–2 (P. Victor 24., Torre 45+2., ill. O'Reilly 39., Grealish 60.) 11-esekkel 1–4 

 

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
1 órája

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
2025.09.07. 13:22

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Okeke tényleg a Puskás Akadémiához igazolt – 2028-ig írt alá

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 10:09

Elhagyja a Manchester Cityt a magyar utánpótlás-válogatott – ez az NB I-es klub nézte ki

Angol labdarúgás
2025.09.03. 21:13

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

BL-győztes csapattársat kapott Sallai Roland a Galatánál – hivatalos

Minden más foci
2025.09.02. 23:01

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik