Kovács Dániel a Frosinone, Kerkez Milos a Wrexham ellen lépett pályára

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.21. 22:13
Kovács Dániel ezúttal kezdőként kapott lehetőséget a Voloszban (Fotó: Volosfc.com)
Vasárnap Kerkez Milos, Szabó Levente, Németh András és Kovács Dániel csapata is felkészülési mérkőzést játszott. Többeknek már a bajnokság is elkezdődött, Szalai Gábor, Sós Bence és Baráth Péter együttese is győzelemmel indított.

Az angol élvonalban szereplő AFC Bournemouth első felkészülési mérkőzését a harmadosztályba frissen feljutó Wrexham ellen játszotta. A kaliforniai meccsen Kerkez Milos a 30. percben csereként állt be, a vezetést egy öngól révén a Wrexham szerezte meg az első félidő hosszabbításában. A második játékrészben már a Bournemouth volt fölényben, ennek hatására Marcos Senesi fejjel volt eredményes, beállítva az 1–1-es végeredményt.

 

Szabó Levente kezdőként végigjátszotta a Braunschweig Cottbus elleni találkozóját. A magyar játékos most először kapott 90 percet a német másodosztályú csapatban, amely a  90. percben szerzett góllal 3–2-re nyert a Cottbus ellen.

Nem sikerült ilyen jól a Hamburg utolsó előtti felkészülési mérkőzése a német másodosztály rajtja előtt. A gól nélküli első félidő után beállt többedmagával Németh András is. Az angol másodosztályú Cardiff is több cserét eszközölt, aminek meg is lett az eredménye. Előbb Ollie Tanner, majd Isaak Davies és Callum Robinson is betalált, így 3–0-ra nyertek a walesiek.

A görög Volosz a Salernitana után újabb olasz csapattal, a másodosztályú Frosinonéval találkozott. A görögök két nappal korábban egy góllal felülmúlták a Salernitanát, de a Frosinonén már nem tudott kifogni Kovács Dániel együttese. A magyar kapus kezdőként 62 percet játszott, a 3–0-s olasz győzelemmel záródó találkozón ő kapta csapata első két gólját.

Két magyar légiós csapata már tétmérkőzésen lépett pályára. A Lausenne-Sport a Basel elleni 3–2-es győzelemmel kezdte a svájci bajnokságot. A hazaiakhoz Szalai Gábor csereként állt be a 85. percben.

Győzelemmel kezdett a Raków Czestochowa Lengyelországban. Baráth Péter csapata kétgólos győzelmet aratott a Motor Lublin vendégeként, a magyar játékos a 84. percben állt be, majd négy perccel később a szintén csereként beálló Dawid Drachal állította be a 0–2-es végeredményt.

Sós Bence és a Topolya győzelméről ide kattintva olvashat!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK KÜLFÖLDÖN SZEREPLŐ MAGYAROKKAL
Eintracht Braunschweig (német, II. o.)–Cottbus (német, III. o.) 3–2 
Braunschweig: Szabó Levente kezdett és végig is játszotta a mérkőzést.
Wrexham (walesi, angol III. o.)–AFC Bournemouth (angol) 1–1
Bournemouth: Kerkez Milos a 30. percben lépett pályára csereként. 
Hamburg (német II. o.)–Cardiff (walesi, angol II o.) 0–3
Hamburg: Németh András a félidőben lépett pályára csereként.
Frosinone (olasz, II. o.)–Volosz NPS (görög) 3–0 
Volosz: Kovács Dániel kezdőként 62. percet játszott.

SVÁJCI SUPER LEAGUE
Lausanne-Sport–Basel 3–2
Lausanne: Szalai Gábor a 85. percben állt be csereként.

LENGYEL EKSTRAKLASA
Motor Lublin–Raków Czestochowa 0–2
Raków: Baráth Péter a 84. percben lépett pályára csereként.

SZERB SZUPERLIGA
1. FORDULÓ
Topolyai SC–IMT Novi Beograd 1–0
TSC: Sós Bence a 78. percben lépett pályára csereként. 

 

Legfrissebb hírek

Szabó Levente: A válogatottság megerősített abban, hogy folytassam az utamat

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:16

A Nyíregyháza kiverte a kupából a Puskást; a braunschweigi Szabó Levente lehet a Varga-utód

E-újság
2025.02.25. 23:50

Törött kézzel játszott, meg kellett műteni Németh Andrást

Légiósok
2025.02.11. 19:49

Légióskörkép: Szoboszlai és gyerekkori csapattársa, Szabó Levente is gólt szerzett

Légiósok
2025.02.10. 14:34

Szabó Levente ismét betalált, az Eintracht Braunschweig legyőzte a Karlsruhét

Német labdarúgás
2025.02.09. 15:50

Légiósok: „Németh András jelen állás szerint vissza fog térni hozzánk”

Légiósok
2025.02.05. 12:36

Baráth Pétert választották a meccs legjobbjának csapata hétvégi mérkőzésén

Légiósok
2025.02.03. 21:16

Videó: Baráth Péter 16 méterről lőtt szép gólt a DVTK-nak

Légiósok
2025.01.20. 15:27
Ezek is érdekelhetik