Hiába a negyvenméteres venezuelai gól, Kanada jutott a Copa América elődöntőjébe

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.06. 06:51
Kanada tizenegyespárbaj után jutott a Copa América elődöntőjébe (Fotó: Getty Images)
A rendes játékidőben Kanada és Venezuela is egyszer talált be, a tizenegyespárbajban a hatodik sorozat döntött. Kanada győzött és bejutott a Copa América elődöntőjébe, amelyben a címvédő Argentínával találkozik.

A 13. percben Jacob Shaffelburg szerzett vezetést Kanadának, miután Alfonso Davies passzát kapásból a bal alsó sarokba lőtte. Az első félidőben egymás után dolgozta ki a helyzeteket Kanada, de újabb gólt nem tudott szerezni.

Ezt pedig meg is büntette a venezuelai válogatott. Salomón Rondón harcolt meg egy előrerúgott labdáért, majd negyven méterről a kimozduló kapus felett a kapuba emelt. Az 1–1-re végződő rendes játékidő után jöhettek a tizenegyesek. A hatodik körben Wilker Ángel rontott, Ismaël Koné viszont belőtte, így Kanada jutott be az elődöntőbe, amelyben a címvédő Argentínával találkozik. A két csapat a csoportkör első fordulójában is megmérkőzött, akkor Argentína 2–0-ra nyert.

COPA AMÉRICA
NEGYEDDÖNTŐ
Venezuela–Kanada 1–1 (1–0) – tizenegyesekkel 3–4

A NEGYEDDÖNTŐ TOVÁBBI PROGRAMJA
Argentína–Ecuador 1–1 (1–0) – tizenegyesekkel 4–2
Venezuela–Kanada 1–1 (1–0) – tizenegyesekkel 3–4
Vasárnap, 0.00: Kolumbia–Panama, Glendale (Tv: Arena4)
Vasárnap, 3.00: Uruguay–Brazília, Las Vegas (Tv: Arena4)

 

Legfrissebb hírek

Szenzáció a jégkorong-vb-n: Dánia az utolsó percekben ütött gólokkal kiejtette Kanadát!

Jégkorong
2025.05.22. 22:50

Elutasította a CAS az uruguayiak fellebbezését, nem csökkentették a játékosok eltiltását

Minden más foci
2025.05.13. 22:54

„Ne legyünk töketlenek” – ezt a tanulságot vonta le férfi hokiválogatottunk Kanada ellen

Jégkorong
2025.05.07. 10:52

Jégkorong: világbajnokokkal és Stanley-kupa-győztesekkel érkezik a kanadai válogatott

Jégkorong
2025.05.02. 12:05

Hosszabbításban az USA nyerte meg a női jégkorong-vb-t

Jégkorong
2025.04.20. 21:54

Ecuador Enner Valencia két góljával nyert Venezuela ellen

Foci vb 2026
2025.03.22. 00:00

Jégkorong: megkezdődött a jegyárusítás a Magyarország–Kanada mérkőzésre

Jégkorong
2025.03.06. 15:10

McDavid hosszabbításos góljával Kanada nyerte a Négy Nemzet Tornát

Amerikai sportok
2025.02.21. 07:32
Ezek is érdekelhetik