NS-kerekasztal: cselezni kell, nem a sablont játszani!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 12:20
Republic of Ireland v Hungary - International Friendly
Sallai Roland akció közben az írek elleni mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Három téma, három szakértő. A válogatott kedden kikapott Írországban, az utolsó pillanatban kapott gólt követően sokan kritizálták az előző 14 fellépésén veretlen együttest. A BL-győztes Real Madrid átigazolta Kylian Mbappét, a világ(egyik) legjobbjával tovább erősödött a BL-győztes. Idehaza pedig az NB II létszáma kavar vitát: minek csökkenteni, ha így is kevés a hely az akadémiáról kikerülő fiataloknak?! Csank János korábbi szövetségi kapitány, Pásztor József, a Békéscsaba szakmai igazgatója, 9-szeres válogatott középpályás, valamint Hajdú B. István, az M4 Sport kommentátora mondta el véleményét.

1. Kedden véget ért a válogatott tizennégy meccses veretlenségi sorozata. Az írek elleni 2–1-es kudarc azért is fájó, mert legalább a döntetlen benne volt a mérkőzésben.
CSANK JÁNOS: Nehéz ilyenkor eltalálni a frissítést. Telkiben edzeni is kellene meg pihenni is, fásultnak láttam a csapatot. Pedig annyi műszere van a válogatott orvosi stábjának, hogy talán még azt is megmondják, Szoboszlai Dominik melyik hajszála áll görbén. Nem vártam sokat az írek elleni mérkőzéstől – és nem is kaptam… Ilyenkor kicsit „el is kell dugni” a taktikát, pechünk is volt, más kérdés, hogy ilyen gyermeteg hibát nem lehet csinálni, mint a végén. Hibáztunk, aminek nem lenne nagy jelentősége, de most ezzel a szép hosszú veretlenségünk szakadt meg. A régiekben sokkal több volt a finesz, az íreknek szólni kellett volna, hogy lehet cselezni is. Itt volt az ír fiú, Sammie Szmodics, akit magyar válogatottnak akartunk, állandóan lesen szaladgált, úgy kérte folyamatosan a labdát. Izrael ellen talán élesebbek leszünk.
PÁSZTOR JÓZSEF: Nem látok Marco Rossi fejébe, de a szombati, Izrael elleni meccsre egy-két helyen biztosan változtat a csapaton. Egyébként pedig jókor jött ez a pofon. Az egy hét Telkiben alighanem kemény melóval telt, fásult volt néhány labdarúgó, ez tisztán látszott. Hiányzott a dinamika a játékunkból. Jobbak voltunk az íreknél, de ilyen gólt nem szabad kapni. Kleinheisler László nagyot hibázott, ki kellett volna rúgnia a stadionból a labdát, ilyen hibát nem lehet elkövetni. Vagyis lehet, de akkor vereség a vége. Izrael ellen Debrecenben alighanem telt ház lesz, biztosan jobban fogunk pörögni. Cselezni kell, nem a sablont játszani, mint Írországban.
HAJDÚ B. ISTVÁN: A tanulságokat akkor is le lehetett volna vonni, ha megmarad a veretlenség, és egy egy a végeredmény. A magyar válogatott jobb képességű játékosokból áll, mint az ír, a mérkőzés nagy részében jobban is játszottunk, még ha nem is jól. Nem baj, hogy kijöttek bizonyos problémák, a csapat nem volt friss, nem is játszott mindenki, ráadásul nálunk a huszonhatos keret nem azt jelenti, hogy huszonhat egyforma képességű futballistánk van. Kérdem én, ebből a keretből hányan lennének tagjai a német vagy a svájci Eb-keretnek? Nekünk az egység az erőnk, biztos vagyok benne, szombaton jobb lesz a csapat. Fiola Attila, Ádám Martin alighanem szerephez jut, és szerintem Szalai Attila is játszani fog valamennyit. A kapitány próbálja összerakni a kirakóst.

International Friendly, Länderspiel, Nationalmannschaft Aviva Stadium, Dublin 4/6/2024 Republic of Ireland vs Hungary Ir
(Fotó: Getty Images)

2. A Real Madrid Bajnokok Ligája-győzelmével ismét Európa trónjára ült, miközben azóta megszerezte Kylian Mbappét a PSG-től. A francia támadóval tovább erősödtek a királyiak, de hova fejlődhet tovább a spanyol sztárcsapat?
CSANK JÁNOS: A lé határozza meg a tudatot, lé pedig mindig is volt Madridban. Kylian Mbappéval tovább erősödik a csapat. Mondják, túlkínálat lesz elöl, de nem lesz gond. Pedig én sem szerettem a túlzottan bő kereteket, Carlo Ancelottinak lesz kivel sakkoznia. Mondjuk, az öreg róka jól is tologatja a bábukat. Belső villongások nem lesznek, ebben is rutinos, kérdés, a hátul lévők miként tudják tehermentesíteni a támadókat. Antonio Rüdiger agyonrúg bárkit, őt nem kell félteni. Röviden-tömören: nagyon kemény a Real kerete!
PÁSZTOR JÓZSEF: Megnyerték a Bajnokok Ligáját, de minden évben legalább két új futballistát kell vinni a többiek nyakára, nehogy elkényelmesedjenek. Az idén is volt szerencséje a Real Madridnak, a Manchester City jobb volt nála, a Dortmund meg sorra hagyta ki a döntőben a helyzeteket, de nem véletlen, hogy mindig a Real Madridnak van szerencséje: sohasem adja fel, és Carlo Ancelotti személyében olyan edzője van, aki mindig nyugodt. Ha a BL-döntőben én vagyok az edző, a félidőben az ablak kitört volna, úgy ordítok, Carlo Ancelotti ezzel szemben a hangját sem emelte fel. Húsz éve a TF-en tartott előadást, ahol elmondta, a nyári felkészülés első egy hetében csak lépcsőzteti a játékosait. A labda csak egy hét után kerül elő. A dinamikus láberőt, a gyorsizmot lépcsőzéssel lehet erősíteni, nem gépekkel.
HAJDÚ B. ISTVÁN: Az biztos, hogy Kylian Mbappéval nem gyengülnek a madridiak. Más kérdés, hogy Párizsban Messivel és Neymarral volt együtt a csatársorban, mégsem értek fel az európai csúcsra. A Real Madrid az idei sorozatban elhasalhatott volna egyszer-kétszer, előfordult, hogy az ellenfél jobb volt, mégis a királyiak örülhettek a végén. A kulcsjátékosok nem lesznek fiatalabbak, Toni Kroos visszavonul, és azt sem lehet elvárni, hogy Daniel Carvajal minden BL-döntőben fejeljen egy gólt. De nem féltem a Realt, ha Mbappé nélkül a csúcsra ért, vele a soraiban nem mondhatja, hogy cél az elődöntő.

Borussia Dortmund v Real Madrid - UEFA Champions League Final
Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője (Fotó: AFP)

3. A hétvégén az NB III bajnokai játszanak osztályozót a feljutásért, a Békéscsaba a Tatabányával, a Szentlőrinc a Putnokkal küzd. A következő idényben már csak tizenhat csapat lesz az NB II-ben – mit szól ehhez? Egyetért a létszámcsökkentéssel?
CSANK JÁNOS: Nem szeretem az osztályozókat, annak meg különösen nem örülök, hogy szűkítik az NB II-t. Lebegtetik a tizenhat csapatos élvonalat is, de szerintem sohasem lesz már olyan sok együttes az élvonalban. Tizennyolc alá nem engedtem volna a másodosztály létszámát, sőt még a kétcsoportos NB II-t is el tudnám képzelni. Be kell látni, a piramis alja ma már az NB III, a megyei futballt el kell felejteni. Nincsenek téeszek, kátéeszek, sok helyen heti két edzés van. Arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincs, most a Békéscsaba akkor már feljutott az NB II-be, vagy mi van?! A Haladás nem kapott licencet, papíron az Előre a feljutó, mégsem erősítette meg ezt az MLSZ. Komolyan mondom, fogalmam nincs, most mi a helyzet…
PÁSZTOR JÓZSEF: Megnyugtatom Csank Jani barátomat, a Békéscsaba már NB II-es, csak még nem hozzák nyilvánosságra, de ez egymillió százalék. A Tatabánya ellen biztos sokan kint lesznek a stadionban, pedig van ellentét a klubvezérkar és a szurkolók között. Le kellene ülni, és megbeszélni a sérelmeket, ahogy a Fradinál ezt annak idején megtették. A létszámról: jobb lett volna, ha húsz csapat marad a másodosztályban, az akadémiákról kikerülő gyerekeket oda lehetne vezényelni. Tizennyolc évesen nincsenek még NB I-es szinten, senki sem mer kockáztatni. Az NB I-ben jön egy vereség és rögtön két edzőt küldenek el. A fiatalok így viszont mehetnének az NB II-be. Ha nem, rengeteg akadémistát veszítünk el.
HAJDÚ B. ISTVÁN: Örülnék, ha tizenhat csapatos lenne az NB I, húsz az NB II, de látva az idei két élvonalbeli kiesőt, nem vagyok benne biztos, hogy van elég kiemelkedő képességű futballistánk. Minden megyeszékhelyen legalább másodosztályú csapat kellene, ebből a szempontból nem bánom, hogy a Nyíregyháza és a Győr visszajutott az élvonalba. Emlékszem, amikor a Tatabánya−Békéscsaba meccsek az NB I-ben is rangadónak számítottak. Nagy csata lesz az NB II-ben is. Mindenesetre az már most kijelenthető, hogy az NB I nézőszáma a következő idényben is emelkedik, ami jó hír.

(Fotó: NS-archív)


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik