Könnyek a vb-selejtezőn: visszavonult a válogatottól a 94 gólos indiai rekorder

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 21:50
Sunil Chhetri könnyes búcsúja a kolkatai stadionban (Fotó: AFP)
India és Kuvait 0–0-ra végződő csütörtöki világbajnoki selejtezője szolgáltatta az alkalmat a hazájában legendaként tisztelt 39 éves indiai labdarúgó, Sunil Chhetri számára, hogy befejezze pályafutását a válogatottban. A csütörtöki játéknap egyéb helyszínein Dél-Korea, Szaúd-Arábia, Jordánia, Omán, Bahrein és Palesztina válogatottja biztossá tette, hogy a következő körben is versenyben lesz a 2026-os világbajnoki részvételért: mind a hatan továbbjutottak az ázsiai selejtező második köréből, és csatlakoztak a már korábban bejutókhoz a kontinens legjobb 18 csapatát felvonultató harmadik fázisban. Az utolsó forduló előtt öt hely kiadó.

 

Sunil Chhetri 2002-ben kezdte profi pályafutását, és egy-egy rövid portugáliai (Sporting CP B), valamint egyesült államokbeli (Sporting Kansas City) légióskodást leszámítva végig indiai klubokban futballozott. A válogatottban 2005-ben mutatkozott be, 151 mérkőzésen 94 gólt szerzett (mindkettő országos rekord), és 11 különböző tornagyőzelemnek volt részese (például a második számú ázsiai sorozat, az AFC Challenge Cup 2008-as elhódításának). Tízezrek búcsúztak tőle csütörtökön Kolkatában (korábbi nevén Calcutta).

A gól nélküli döntetlennel India megőrizte esélyét a továbbjutást jelentő második hely megszerzésére a rendkívül nyílt A-csoportban, de a jövő keddi utolsó körben a már korábban továbblépő Katar vendégeként nem lesz könnyű dolga. Az eddig százszázalékos katariak csütörtökön meglepetésre pontokat vesztettek, amivel javították a még szintén versenyben lévő Afganisztán esélyeit – és ott figyel ugrásra készen Kuvait is. 

A dél-koreaiak Szon Hung Min és Li Kang In két-két góljára építve 7–0-ra lelépték Szingapúrt, ezzel tették biztossá továbbjutásukat a C-csoportból. A második hely még nem talált gazdára, hiszen Kína csak egy pontot tudott otthon tartani Thaiföld ellen. A kínaiaknak vélhetően nem szabad kikapniuk a záró meccsen Dél-Koreában, mert a három ponttal mögöttük álló thaiföldiek remek győzelmi esélyekkel fogadják Szingapúrt (azonos pontszám esetén első körben az összesített gólkülönbség, majd a több szerzett gól dönt, és csak utána jön az – egyébként Kínának kedvező – egymás elleni eredmények összevetése).

A Roberto Mancini irányította szaúdi válogatott simán érvényesítette a papírformát Pakisztán ellen Iszlámábádban, veretlenségét egyelőre őrizve harcolta ki a továbbjutást, és csatlakozott hozzá Jordánia is, amely 3–0-ra megnyerte a ki-ki meccset Tádzsikisztán ellen. Érdekesség, hogy az idei Ázsia-kupán is a később ezüstérmet szerző jordániai csapat állította meg a szereplésükkel szintén meglepetést keltő tádzsikokat a negyeddöntőben. 

Rahman al-Musaifri három góllal segítette Ománt a tajvani csapat idegenbeli legyőzéséhez, egyben a továbbjutáshoz, míg a palesztin válogatott, bár elpuskázta helyzeteit a Libanon elleni dohai meccsen, a 0–0-val is besurrant a 3. körbe. Ugyancsak gól nélküli döntetlennel lépett tovább Bahrein.

Japán nagy különbségű győzelemmel biztossá tette elsőségét a B-csoportban, ugyanott Észak-Korea az utolsó pillanatokban szerzett góllal legyűrte Szíriát, azaz versenyben maradt.

ÁZSIAI VB-SELEJTEZŐ
2. KÖR, 5. FORDULÓ
A-csoport
India–Kuvait 0–0
Afganisztán–Katar 0–0

1. Katar54116–  2+1413
2. India5122  2–  5  –3  5
3. Afganisztán5122  3–13–10  5
4. Kuvait5113  5–  6  –1  4
A-CSOPORT

B-csoport
Mianmar–Japán 0–5
Észak-Korea–Szíria 1–0

1. Japán5519–  0+1915
2. Szíria5212  9–  7  +2  7
3. Észak-Korea523  7–  6  +1  6
4. Mianmar514  2–24−22  1
B-CSOPORT

C-csoport
Szingapúr–Dél-Korea 0–7
Kína–Thaiföld 1–1

1. Dél-Korea54119–  1+1813
2. Kína5221  9–  8  +1  8
3. Thaiföld5122  6–  8  –2  5
4. Szingapúr514  4–21−17  1
C-CSOPORT

D-csoport
Tajvan–Omán 0–3
Kirgizisztán–Malajzia 1–1

1. Omán54110–  1  +912
2. Kirgizisztán531112–  6  +610
3. Malajzia5212  6–  8  –2  7
4. Tajvan55  1–14−13  0
D-CSOPORT

E-csoport
Hongkong–Irán 2–4 
Üzbegisztán–Türkmenisztán 3–1

1. Irán54116–  4+1213
2. Üzbegisztán54113–  4  +913
3. Türkmenisztán514  4–14−10  1
4. Hongkong514  4–15−11  1
E-CSOPORT

F-csoport
Indonézia–Irak 0–2
Vietnám–Fülöp-szigetek 3–2

1. Irak5514–  1+1315
2. Indonézia5212  6–  8  –2  7
3. Vietnám523  5–  7  –2  6
4. Fülöp-szigetek514  3–12  −9  1
F-CSOPORT

G-csoport
Pakisztán–Szaúd-Arábia 0–3
Jordánia–Tádzsikisztán 3–0

1. Szaúd-Arábia54111–  1+1013
2. Jordánia531114–  3+1110
3. Tádzsikisztán5122  8–  7  +1  5
4. Pakisztán55  1–23−22  0
G-CSOPORT

H-csoport
Nepál–Arab Emírségek 0–4
Bahrein–Jemen 0–0

1. Arab Emírségek5515–  1+1415
2. Bahrein531110–  2  +810
3. Jemen5113  3–  7  –4  4
4. Nepál55  0–18−18  0
H-CSOPORT

I-csoport
Banglades–Ausztrália 0–2
Palesztina–Libanon 0–0

1. Ausztrália5517–  0+1715
2. Palesztina5221  6–  1  +5  8
3. Libanon532  1–  8  –7  3
4. Banglades514  1–16−15  1
I-CSOPORT

KIK JUTNAK KI A VILÁGBAJNOKSÁGRA? Az ázsiai zóna jelenlegi szakaszából még nem vezet út a vb-re: a kilenc csoport első és második helyezettjei bejutnak a 3. körbe. Ott a versenyben maradó 18 válogatott három hatos csoportban újabb oda-vissza körmérkőzést vív, és a csoportok első két helyezettje jut ki a vb-re (6 kvóta). A 4. körben az előző kör három csoportjának harmadik és negyedik helyezettjei két hármas csoportban körmérkőzést játszanak, de csak egyszer (visszavágók nincsenek), és a csoportgyőztesek szintén mehetnek a vb-re (2 kvóta). A 4. kör két csoportmásodikja oda-visszavágós párharcban dönt arról, melyikük képviseli Ázsiát az interkontinentális playofftornán.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik