Hátsó füves-fotókiállítás nyílt a Balaton partján

Már a Balaton partján is látható a falusi futballvilág egyedülálló képi metszetét kínáló Hátsó füves-fotókiállítás. Az Európa-bajnokság rajtja alkalmából pénteken Gyenesdiáson, a községháza (Kossuth Lajos utca 97.) kiállítóterében nyílt fényképtárlat a Nemzeti Sporthoz kapcsolódó országjáró sorozat gyűjteményéből. A falakon Balogh László, Földi Imre, Korponai Tamás, Mirkó István, Móricz-Sabján Simon, Reviczky Zsolt, Szabó Miklós, Török Attila, Tumbász Hédi és Veres Viktor munkái szerepelnek.

Az ünnepélyes megnyitón Iglódi Endre, a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke, a környék sportéletének elhivatott kutatója mondott beszédet. Kitért az amatőr labdarúgáshoz kapcsolódó személyes emlékeire, így a korabeli szűkös lehetőségeket érzékeltetve felidézte az 1974-es barátságos mérkőzést, amelyet a BEAC csapatával játszott egy Köln melletti kis falu együttese ellen, és a 4–1-es budapesti győzelem után a nyugatnémet ellenfelek szokatlan ajándékkal, az addig ezen a szinten hazánkban szinte ismeretlen csavaros stoplis cipőkkel kedveskedtek vendéglátóiknak.

Az est felvezetéseként Zelk Zoltán Egy falusi futballpályán című verse hangzott el Hársfalvi György előadásában. Gyenesdiás alpolgármestereként, a település sportmonográfiájának szerzőjeként Góth Imre Árpád köszöntötte a jelenlévőket. Az említett, négyszáz oldalas sporttörténeti könyvben egyebek mellett szó esik arról is, hogy 1949-ben a gyenesdiási csapat nyerte meg a járásban az úgynevezett mezítlábas bajnokságot. A második világháború utáni évek viszontagságos körülményeit és a falubeliek töretlen játékszeretetét jól példázza néhány kiragadott idézet a kötetből.

„Fáró Imre: »Nem volt labdánk, az ágyuk kerekei tömörgumiból készültek, ha ilyent találtunk, kivágtunk belőle egy jókora darabot és labdát formáltunk belőle. Napokig el tudtunk vele játszani, amíg el nem kopott.«”

„Hóbár János: »A pályát a szénásszekér lekötéséhez használt kötéllel 110 x 60 méteresre mértük ki Anda Ferenccel. A mérkőzések előtt kézi kaszával vágtuk le a füvet, hogy játszani tudjunk.«”

„Zsigmond József: »A fejelés nagyon kellemetlen élményt jelentett egy fűzős labdával, ha valakit a fűzővel talált el, jól megszédült az ütéstől. Rongylabdát készítettünk, a harisnyát ronggyal vagy szalmával kitömtük és rúgtuk, amíg bírta.«”

„Tánczos László: »A háborút követően az emberekben mérhetetlen szabadságvágyat véltem felfedezni. A szabadságvágy legjobb megtestesítőjének Rákóczit tartottuk, róla neveztük el csapatunkat. Egy fehér sifonra lerajzoltam a fejedelmet, majd indigóval sokszorosítottuk és Lujzi néniék gyönyörűen kihímezték.«”

„Magyar Ferenc: »Általános iskolás koromban csak iskolába és ünnepnap vettük fel a cipőnket. A labdát meg csak cipőben lehetett igazán rúgni. Szüleink nem vették jó néven, ha a cipőnk előbb tökrement a kelleténél. Maradt a mezítlábas játék és a kis teniszlabda. A keszthelyi vásárteret akkor még nem aszfaltozták le, köves, földes terület volt. Bökte a kavics a taplunkat, de semmi sem tudott megakadályozni bennünket, hogy ott töltsük a szabadidőnket.«”

Az elmúlt kilenc évben immár közel háromszáz települést érintő Hátsó füves országjáró sorozat fényképei július 3-ig láthatók a gyenesdiási községházán. A Balaton-parti helyszínnel párhuzamosan a szolnoki Damjanich János Múzeum is bemutatta a kivételes fotóválogatást, ott augusztus végéig tekinthető meg a tárlat.