Vajdahunyadi dilemma: élvonal vagy Európa?

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.05.30. 16:35
A Corvinul komoly dilemmába került kiváló idénye után (Fotó: FC Corvinul 1921 Hunedoara/Fb)
Gordiuszi csomót kell átvágnia a friss Román Kupa-győztes Corvinul vezetésének: a román másodosztályban szereplő vajdahunyadi klubnak választania kell a nemzetközi kupaszereplés és az élvonalba jutás jogának megszerzése között.

 

A címerében a Hunyadiak gyűrűs hollóját viselő Corvinul szereplése a 2023–2024-es romániai futballidény abszolút szenzációja volt: újoncként végeztek a második helyen a Liga 2-ben és négy élvonalbeli csapatot legyőzve nyerték meg a kupát. Az egész éves menetelésre azonban még a klubvezetés sem volt felkészülve, amint azt a mostani bonyodalmakat okozó szervezeti forma is bizonyítja.

A Corvinul ugyanis, a helyi önkormányzatok által működtett alsóbb ligás romániai klubokhoz hasonlóan közhasznú egyesületként működik – miközben az élvonal küzdelmeit megrendező Profi Liga csak cégformában működő klubokat vesz fel a tagjai közé. A Liga 2 most véget ért kiírásában további hét csapat is hasonló helyzetben, feljutási jog nélkül játszotta végig az idényt, köztük a harmadik helyen záró Sellenberk – az FK Csíkszereda ennek is köszönhette, hogy osztályozót vívhatott a feljutásért a Dinamo ellen. 

A nyolc közhasznú egyesületként működő klub közül azonban csak a Corvinul tervezi az átalakulást, a vajdahunyadi és Hunyad megyei tanácsok már januárban megszavazták a csapatot nyáron átvevő cég létrehozását, hogy a következő idénynek már feljutási joggal vághasson neki. A kupagyőzelem azonban alaposan „bekavart”: az európai kupalicencet, amelyet nem a román szövetség, hanem egyenesen az UEFA hagyott jóvá, még a régi, közhasznú klub sportengedélyére (CIS) kérte és kapta meg a Corvinul. A hazai bajnokságba pedig már az új klub sportengedélyével nevezne, csakhogy ez jogilag lehetetlen: még versenyben lesz az El-ben vagy esetleg a Konferencialigában, amikor lejár a Liga 2 nevezési határideje.

„Két különböző identitásról van szó, két személyi számról, ha úgy tetszik. Az új klub megkapja majd az új CIS-t, de az UEFA a régivel fogadott be minket, és választanunk kellett. Mindenki egyhangúlag az európai kupaszereplésre szavazott, mert különleges, hogy egy másodosztályú klub induljon az Európa-ligában. Az új klubbal lesz feljutási jogunk, de ki garantálja, hogy fel is jutunk? Nem dobhatunk el egy olyan esélyt, amelyet magunk nyertünk el” – indokolta Florin Maxim vezetőedző a Digi Sportnak, hogy miért döntöttek úgy, hogy a 2024–2025-ös idénynek is a régi egyesületi formában vágnak neki.

Kiskapu persze mindig van Romániában, a Corvinul már kért is különleges elbírálást a bukaresti szövetségtől, hogy csak az európai kupaszereplés lezárása után válthasson szervezeti formát. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az Európa-liga első, majd a Konferencialiga második selejtezőkörében is kiesik – utóbbi visszavágója augusztus elsején lesz, a Liga 2 nyitó fordulóját pedig augusztus 3-ra írták ki. Azaz egyetlen sikerrel megvívott nemzetközi párharc esetében is legkorábban csak 2026-ban, 34 éves szünet után lehet újra első osztályú futball Vajdahunyadon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik