Niké Liga: Trusa mesterhármasával győzött, és a Konferencia-ligában indulhat a DAC

Vágólapra másolva!
2024.05.18. 19:34
Dunaszerdahelyi szurkolók a trencséni stadionban (Fotó: Duducz Tibor)
Aranybetűkkel lesz a klubtörténelembe beírva 2024. május 18. A szlovák Niké Liga utolsó fordulójában a DAC a szünetben ugyan még vesztésre állt, de a második félidőben Matej Trusa mesterhármasa után 3–2-re győzött Trencsénben, a Zsolna ideiglenes otthonában. Ez azt jelenti, hogy a felvidéki csapat második lett és ősszel indul a Konferencia-ligában.

Most vagy soha, javításra nincs egyetlen alkalom sem. Történelme egyik legfontosabb találkozóján lépett pályára a Dunaszerdahely szombaton. Ugyan az ellenfél a Zsolna volt, de a találkozót Trencsénben játszották. Mivel az új idényben a Niké Ligában már csak természetesen füvön lehet játszani, így a sárga-zöldek már két hete elkezdték a lelátók, s egyben a játéktér átalakítását. Trencsénben is műfű van jelenleg, de ott csak a pályát kell természetessé varázsolni, mivel a lelátókat az ősszel már megépítették.

Jó formában várta az idény döntőjét a Dunaszerdahely, hiszen legutóbbi nyolc meccsén veretlen maradt, ráadásul az utolsó négy találkozót egyaránt megnyerte. Az előző hat fordulóban ugyanazzal a kezdőtizeneggyel lépett pályára a DAC, de szombaton kényszerből változtatnia kellett a sárga-kékeknek, akik ezúttal barnás-zöld színkombinációban, és az öt sárga lap miatt eltiltott Vitális Milán nélkül léptek pályára. A magyar játékos – aki az egész tavaszi szezonban remek formában játszott – hiánya érezhető is volt a pályán. Hosszú idő után Fernand Gouré és Miroslav Kácer is kezdett, utóbbi játékos a múltban több évig éppen Zsolnán szerepelt.

Régen nem lehetett ennyi dunaszerdahelyi, vagy galántai rendszámú autót látni a Trencsénbe vezető autópályán. Mintegy nyolszáz sárga-kék drukker foglalt helyet az egyik kapu mögötti lelátón (összesen 1425-en voltak a nézőtéren), hazai környezetet varázsolva a Sihot-stadionba.

A találkozó elején ugyan gyakrabban volt a labda a zsolnaiaknál, de a dunaszerdahelyiek jól megszervezték a védelmüket, s nem engedték kibontakozni az ellenfelet. A vendégek először a 11. percben jutottak el hazai kapuhoz, Trusa csak nagyon kevéssel maradt le Kácer beadásáról. Ezután Yapi lőt elhamarkodottan, pontatlanul. Majd Dimun távoli kísérlete épp befért volna a bal felső sarokba, de a zsolnai kapus, Belko nagyot védett.

Rövid időn belül két rossz hír érte a dunaszerdahelyieket. Előbb az, hogy a Nagyszombat megszerezte a vezetést, majd nemsokára Patrik Ilko egy kiugratás után a kifutó Popovics mellett a kapuba helyezte a labdát. 1–0.

Fel volt adva a lecke a DAC-nak, de egy órája volt, hogy megfordítsa a meccset. A vendégszurkolók űzték-hajtották a csapatukat, de a szünetig még helyzetig sem jutott a DAC. Sőt, közvetlenül a szünet előtt Jambor nagy ziccerét Popovicsnak kellett védenie.

A második félidőben pályára lépett Ramadan, aki néhány perc után meghálálta a bizalmat: Herchez passzolt, akinek a lapos lövésébe Matej Trusa ért bele, s a labda a bal alsó sarokban kötött ki. 1–1. Felrobbant a trencséni stadion, visszajött, újraéledtek a DAC-remények. A másik oldalon szerencséje volt a szerdahelyi csapatnak, Ilko közelről a kapufára bombázott, maj az 51. percben Ramadan lövését bravúrosan védte Belko kapus. Óriási volt a hangulat, a dunaszerdahelyi drukkerek hangját még Csák Máté is hallotta a várában...

Három perc múlva Dimun remekül ugratta ki Trusát, aki szépen rúgta el a kifutó zsolnai kapus fölött a labdát. A partjelző lest intett be, de jelzett a VAR. Hosszú percek után végül középre mutatott a játékvezető. 1–2

Később sérülés miatt nem tudta Csinger Márk folytatni a játékot, majd egy szöglet után a VAR kihívta Ivan Kruzliak játékvezetőt, az Európa-bajnokságra jelölt bíró pedig a tizenegyespontra mutatott. Trusa bevágta a büntetőt, hihetetlen, de igaz: tizenkilenc perc alatt alatt hármat vágott a DAC! 1–3

Ezután ügyesen, taktikusan játszott a Xisco Munoz-társaság. Ugyan a 103. percben Ilko szépített, de a győzelmet a vendégektől már nem lehetett elvenni. 2–3, ezüstérmes a DAC!

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
RÁJÁTSZÁS, 10. FORDULÓ
Zilina–DAC 1904 2–3 (Ilko 27., 90+13., ill. Trusa 47., 54., 67. – utóbbit 11-esből)
A vendégeknél Csinger Márk a 63. percig játszott, Damir Redzic a 87. percben lépett pályára, Vitális Milan eltiltás miatt nem volt a meccskeretben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik