Botrány Argentínában: alig biztosítanak ételt a női válogatott játékosainak

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 10:56
Fotó: instagram.com/lauchioliveros
Több argentin női válogatott labdarúgó is bejelentette, hogy nem vesz részt nemzeti csapata soron következő mérkőzésein, mert nagyon rossz ellátásban részesülnek.


Az argentin válogatott pénteken és jövő hétfőn is Costa Ricával mérkőzik meg a felkészülés jegyében. A csapat játékosa, Lorena Benítez a közösségi oldalán fakadt ki, és kifejtette, miért mondta vissza a válogatottságot.

„Személyes döntés ez, amelyet számos nagyon szomorú dolog váltott ki” – kezdte, aztán elárulta, hogy a szövetség a múlt héten kedden és szerdán sem biztosított a játékosoknak reggelit és ebédet, mivel nem volt rá pénz. Ebben a két napban csupán egy szendvicset kaptak egy banánnal az edzések végén. Emiatt kénytelenek voltak hazamenni, hogy otthon egyenek valamit, de volt, aki ezt csak tömegközlekedéssel tudta megoldani. Elmondta, millió rossz dolgon mentek már keresztül a válogatottnál.

„Az argentin válogatott mezét viselni és a hazámat képviselni a legszebb dolog a világon – szögezte le, de azt is megjegyezte, hogy a nemzeti csapatnál nem értékelik őket, rosszul bánnak velük, és emiatt már korábban többen is lemondták a válogatottságot. – Hagyjam hátra a gyerekeimet, a családomat, a klubomat, a munkámat, hogy egy olyan helyre menjek, ahol nem sportolóként bánnak velünk, ahol nem tudják számunkra biztosítani az alapokat? Az elmúlt években sok szörnyű dolgon mentünk keresztül, hogy képviselhessük a hazánkat. Sokan emiatt le is mondták a válogatottságot, mert nem érezték jól magukat itt.”

„Szörnyű és fájdalmas belegondolni, hogy a lányom a foci mellett dönt, és tíz év múlva annyi áldozat után neki is át kell majd mennie mindezen” – fűzte hozzá.

Laurina Olivero – aki szintén nem lesz ott a Costa Rica elleni meccseken – is összetörten írt az Instagram-oldalán, és reméli, egy nap majd lesz egy olyan generáció, amelyik élvezni tudja a futballt.

 

 

Legfrissebb hírek

Könnyedén győzött Luxemburg ellen a magyar női válogatott

Magyar válogatott
22 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
2025.10.20. 07:40

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55
Ezek is érdekelhetik