Teqball: a hétvégén indul a vb-kvalifikáció és az ob

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.16. 07:29
Indul a MOL Országos Teqball Bajnokság
A hétvégén megkezdődik a MOL Országos Teqball Bajnokság. Az első fordulónak Budapesten a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem ad otthont szombaton és vasárnap.

A Ludovika Arénában asztalhoz állók az országos bajnoki cím mellett a világbajnoki részvételért is harcolnak – adta hírül a Magyar Teqball Szövetség.

A mezőnyben többszörös világbajnokok, Európa-bajnokok, világbajnoki helyezettek lesznek. A közönség láthatja Blázsovics Ádámot (négyszeres vb-aranyérmes), Bányik Csabát (háromszoros világbajnok, emellett Európa-bajnok) és Janicsek Zsanettet (kétszeres világbajnok és kontinensbajnok).

Indul az ob-n Katz Balázs (világbajnok és kétszeres Európa-bajnok), Bakó Ádám (vb-aranyérmes), Vicsek Nóra és Péchy Petra (a 2023-as vb ezüstérmesei) és Ács Krisztina (a 2023-as vb vegyes ezüstérmese).

A Ludovikában a profik mellett az amatőröket is várják 2 kategóriában, azaz egyéniben és párosban.

A Magyar Teqball Szövetség megreformálta a junior kategóriát, ahol szintén két kategóriában indulhat minden szárnyát bontogató fiatal, aki szívesen kipróbálná magát versenyhelyzetben az egyik legdinamikusabban fejlődő sportágban.

Mindezek mellett az aktív, sportot szerető iskolák részvételére is számítanak. A leglelkesebb sulik – a tavalyhoz hasonlóan – ismét nyerhetnek teqball asztalt.

A PROGRAM
Április 20. (szombat): profi kategóriák egészen addig amíg meg nem születnek a döntősök, a finálék vasárnap lesznek
Április 21. (vasárnap): amatőr és junior verseny, plusz profi döntők

Az ob-állomás egyben kitűnő lehetőség arra, hogy bárki kipróbálja a magyar fejlesztésű sportágat.

Bővebb információk a teqballhungary.hu oldalon.

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06
Ezek is érdekelhetik