Liga 2: egy pontot szerzett a Csíkszereda

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2024.04.10. 18:24
Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda
Csak egy pontot szerzett hazai pályán az FK Csíkszereda a román másodosztály felsőházának hétközi fordulójában, de legalább egy napra ezzel is újra feljutó helyen áll a székelyföldi csapat. 

 

A vendég Mioveni a teljes első félidőben tíz emberrel védekezett, ezt azonban olyan hatékonyan tette, hogy a hazai mezőnyfölény ellenére fél óráig helyzete sem volt az FK-nak. A ráadáspercekben így teljesen váratlanul jött a szeredai gól: Soufiane Jabari jobbról beívelt szabadrúgása után Stefan Blanaru saját kapujába lőtte a labdát.

A hátrányba kerülő vendégek szünet után át is vették a kezdeményezést, de helyzetbe ők is ritkán kerültek, Gyenge Szilárdnak csak egyszer kellett nagyot védenie. A Kelemen Dávid fején megcsúszó labda után viszont ziccerbe került Alexandru Stan, és öt méterről nem is hibázott – az FK-ban pedig, bár megnyomta az utolsó perceket, már nem maradt erő az újabb gólhoz.

A szeredai együttes anyaországi játékosai közül Nagy János és Kelemen végig a pályán volt, Jelena Richárdot a 63. percben váltotta Makrai Gábor, Babati Benjámin 75 percet játszott, Pintér Bence viszont végig a kispadon maradt.

ROMÁNIA
Liga 2, playoff, 3. forduló
FK Csíkszereda–CS Mioveni 1–1 (Blanaru 45+2. – öngól, ill. Stan 79.)

 

Legfrissebb hírek

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.07.27. 23:25

Csíkszereda: a Budapest Honvéd nyerte meg az első alkalommal kiírt Burus Csaba Emléktornát

Minden más foci
2025.07.27. 19:16

A Csíkszereda kikapott odahaza a Rapidtól

Minden más foci
2025.07.25. 22:55

Bödő Efraim egyik nagy álma, hogy az NB I-ben futballozzon

Minden más foci
2025.07.25. 08:40

Dolny révén vezetést szerzett, de aztán hat gólt kapott az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.07.21. 17:49

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58

Csíkszereda korcsolya nélkül – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.07.14. 07:17

Észt válogatott védőt igazolt a Sepsi OSK – hivatalos

Minden más foci
2025.07.03. 14:33
Ezek is érdekelhetik