Edzősors: egy éven belül másodszor is kirúgta a Mladoszt Szivics Tomiszlavot

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.30. 14:16
Szivics Tomiszlávot megint kirúgták, de nem maradt sokáig munka nélkül (Fotó: Koncz Gábor)
Újra megköszönte Szivics Tomiszlav munkáját a szerb élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Mladoszt Lucsani – szúrta ki a csakfoci.hu. A szakembertől egy éve már megvált a Mladoszt, ám később újra benne látták a megoldást, de végül ez az együttműködés sem tartott túl sokáig.

A Mladoszt ugyan bejutott a szerb bajnokság felsőházi rájátszásába, de ott két meccsét is elbukta, legutóbbi négy bajnokijából hármat is elveszített. Szivics Tomiszlav továbbá a vezetőséggel sem jött ki jól, így a klubnál végül úgy döntöttek, hogy megköszönik a vajdasági edző munkáját – írta meg a csakfoci.hu szerb forrásokra hivatkozva.

A korábban a Kecskemétet, a Paksot, a Diósgyőrt és a Mezőkövesdet is irányító 57 éves Szivicstől egy évvel ezelőtt, 2023 áprilisában egyszer már elköszönt a Mladoszt, de októberben ismét őt találták a legalkalmasabb jelöltnek arra, hogy átvegye a csapat irányítását. Ám mint kiderült: ez a házasság sem tartott túl sokáig...

Szivics mindenesetre nem maradt sokáig munka nélkül, hiszen néhány órával elbocsájtása után máris megállapodott az ugyancsak a szerb élvonalban szereplő Zseljeznicsar Pancsevóval (ahol egyébként a két Mladoszt-korszak előtt már szintén dolgozott), amely egyelőre az idény végéig szerződtette a tapasztalt trénert, akinek nem lesz könnyű dolga. Az együttes ugyanis jelenleg 15., kieső helyen áll a bajnokságban, öt fordulóval a zárás előtt négy pontra van lemaradva az osztályozót jelentő helytől. 

 

Legfrissebb hírek

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
2025.10.20. 19:09

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

NFL: a Titans edzője belebukott az 1–5-ös idényrajtba

Amerikai sportok
2025.10.13. 22:15

Révész Attila marad a Kisvárda kispadján – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 12:40

NB III: Elek Ákos lett az Ózd-Sajóvölgye vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 20:41

Néhány hónap után változtatnak, edzőváltás jön Ajkán– NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.10.06. 16:03

Továbbra sem megy idegenben a Topolyának, most Pancsován kapott ki

Minden más foci
2025.10.04. 20:07

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55
Ezek is érdekelhetik