A világ legnagyobb stadionját építi meg Marokkó a 2030-as vébére

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.03. 11:15
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
A világ legnagyobb stadionját építi meg Marokkó a 2030-as labdarúgó-világbajnokságra.

A hat év múlva sorra kerülő, 48 csapatos vb rendezését az észak-afrikai ország Spanyolországgal és Portugáliával közösen kapta meg és – az insidethegames.biz portál cikke szerint – az új aréna megépítésével nem elképzelhetetlen, hogy a torna fináléját is Marokkóban rendezik majd.

A Casablancától 38 kilométerre északra, el-Manszuria városában épülő stadion 115 ezer néző befogadására lesz alkalmas, amivel a világ legnagyobbja lenne megelőzve az Észak-Korea fővárosában, Phenjanban található Május Elseje Stadiont, amelyben 114 ezren férnek el.

A marokkóiak már meg is kötötték a kivitelezésre a szerződést, ennek értelmében atlétikai pálya és beltéri úszómedence, valamint bevásárlóközpont és szálloda is épül a komplexumban. A megállapodás szerint a beruházás költsége ötmilliárd dirham (499 milliárd forint) lesz.

A stadionnal Marokkó egyértelműen bejelentkezik a 2030-as vb-döntő rendezésére, noha eddig biztosnak tűnt, hogy annak házigazdája a barcelonai Camp Nou vagy a madridi Santiago Bernabéu Stadion lesz.

A hat év múlva sorra kerülő világbajnokság első három mérkőzésének Uruguay, Argentína és Paraguay ad otthont. A nyitó találkozóra a montevideói Centenáriumi Stadionban kerül majd sor, amelyben az 1930-as döntőt is rendezték.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik