Nike liga: több mint egy hónap után győzött ismét a Kassa

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.03.30. 17:28
Zan Medved szerezte a Kassa első gólját (Fotó: Fc Kassa)
A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) rájátszásának 3. fordulójában a Kassa 2–1-re győzött Aranyosmaróton és eltávolodott a tizenegyedik helytől.

 

Nem volt könnyű helyzetben a Kassa. Ugyan az utolsó, és már szinte biztos kieső Aranyosmaróthoz látogatott, de mivel az utolsó előtti Nagymihály nagyon eredményesen szerepelt az előző fordulókban, csak két pont volt a különbség a két csapat között.

Jól kezdett a vendégcsapat, már a harmadik percben megszerezhette volna a vezetést, ám Zyen Jones kihagyta a helyzetét. A 23. percben azonban a Fradiból érkezett csatár remekül hozta helyzetbe Zan Medvedet, aki nem hibázott. Ezután ugyan gyakrabban vándorolt a labda a hazaiak lábán, de Matús Kira kapusnak nem kellett közbeavatkoznia.

A második félidő elején is a Kassa volt jobb, Karel Mondok az utolsó pillanatban mentett egy vendégkísérletet követően. Egy óra játék után büntetőhöz jutott az Aranyosmarót, azonban Jurij Tabatadze a tizenegyespontról a kapu mellé küldte a labdát. Ugyan nemsokára a vendégek kapusa kétszer is nagy bravúrral hárított, de a 65. percben Marek Kuzma már kiegyenlített. Az Aranyosmarót 1465 néző előtt igyekezett megszerezni a második gólt is, azonban a 86. percben a kassaiak örültek: Lukás Fabis remek beadását Bernard Petrák bólintotta a kapuba. Így a kelet-szlovákiai csapat 36 nap után ismét győzelmet ünnepelhetett.

Mivel a Nagymihály Szakolcán csak remizett, a Kassa négy pontra ellépett az osztályozót jelentő tizenegyedik helyről.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
ALSÓHÁZ, 3. FORDULÓ
Zlaté Moravce (Aranyosmarót)–FC Kosice (Kassa) 1–2 (0–1)

 

Legfrissebb hírek

Kapusa tizenegyest védett, mégis csak ikszelt a Dunaszerdahely Zsolnán

Minden más foci
2025.02.22. 17:50

Történelmi! Magyar klubcímerrel lép pályára az AS Trencsén

Minden más foci
2025.02.18. 10:40

Nagyszombat–Dunaszerdahely: kimaradt büntetők után egy-egy gól

Minden más foci
2025.02.16. 17:35

Niké Liga: újabb kassai győzelem, kiütés a Besztercebánya ellen

Minden más foci
2025.02.15. 18:34

A Kassa meglepte a bajnoki címről álmodozó Zsolnát

Minden más foci
2025.02.08. 21:10

Stratégiai igazgatóként folytatja Farkas Balázs Kassán

Minden más foci
2025.01.06. 21:54

Niké Liga: a Komárom célja a bennmaradás

Minden más foci
2025.01.06. 15:13

Niké Liga: az alsóházban telel a Kassa

Minden más foci
2024.12.14. 18:01
Ezek is érdekelhetik