PSG-ben nevelkedett védő érkezett a DAC-hoz

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2024.02.02. 17:45
Romaric Yapi (balra) és Brian Safo Oddei (jobbra) a DAC-ban folytatja (Fotó: Lelkes Ernő)
Két új játékos érkezett a DAC-hoz: a 21-éves ghánai szélső, Brian Safo Oddei és a 23 éves francia védő, Romaric Yapi – utóbbi a PSG-ben nevelkedett.

 

 

A támadó szellemű Brian Safo Oddei a horvát NK Rudestől igazolt Dunaszerdahelyre. Szerződése a jelenlegi idény végéig szól, és további hároméves opciót is tartalmaz. A ghánai labdarúgó tizenkét esztendősen Olaszországban pallérozódott, első klubja a Maranello volt. Egy év elteltével a Sassuolo játékosa lett – az U19-esek csapatkapitányaként remekül teljesített, a felnőttgárdához is felküzdötte magát. 2021 januárjában bemutatkozott a Serie A-ban, méghozzá a Juventus otthonában, később a másodosztályú Crotonéban is megfordult kölcsönben. A tavalyi évet a horvát NK Rudesnél töltötte, ahol tavasszal hozzájárult az élvonalba való feljutáshoz.

Romaric Yapi tizenkét éves korában a Paris Saint-Germain akadémiájára került, hét esztendőt töltött a fővárosi együttes kötelékében. Az U19-es csapatban Thiago Motta irányítása alatt futballozott, s egyszer a felnőttek mezét is magára húzhatta, mégpedig a Drezda elleni felkészülési találkozón. 2019 szeptemberében a Brightonba igazolt, ahol a tartalékgárda tagja volt. Az első csapat színeiben egyszer, az Aston Villa elleni Ligakupa-mérkőzésen léphetett pályára. Az Angliában töltött két idényét követően a holland élvonalbeli Vitesse Arnhemhez szerződött. Két év alatt 30 mérkőzésen szerepelt az Eredivisie-ben, további három alkalommal az Európa-konferencialigában is lehetőséget kapott. A jelenlegi idény elején visszakerült Franciaországba, a második ligás Bastia futballistája lett. Itt ősszel 12 mérkőzésen kapott lehetőséget a bajnokságban, egyszer pedig a kupában. 

,,Alex Pinto távozását követően szükség volt a versenyhelyzet növelésére a védelmünk jobb szélén. Romaric a PSG akadémiájának növendéke, aki értékes tapasztalatokat hoz, amelyeket három nagy országban gyűjtött” – nyilatkozta a klub honlapján a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

A DAC holnap kora délután a cseh első osztályú Zlín ellen játssza a Mol Arénában az utolsó felkészülési meccsét a tavaszi idény előtt.

 

Legfrissebb hírek

Dunaszerdahelyen csalódottak az idénynyitó után

Minden más foci
2025.07.27. 14:17

A Nagymihály elleni döntetlennel indította a bajnokságot a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.07.26. 19:49

Pár hét alatt nagyot változott a helyzet a DAC-nál

Minden más foci
2025.07.24. 18:34

Vitális és Gavrics is végleg az ETO FC Győrhöz került – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 18:51

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
2025.07.10. 21:13

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34
Ezek is érdekelhetik