Két hónap után nézők előtt folytatódik a görög futballbajnokság

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.07. 14:00
Ismét nézők előtt játszhatnak (Fotó: Getty Images, archív)
Két hónap szünet után ismét beengednek nézőket a görög labdarúgó-bajnokság mérkőzéseire.

Az ország kormánya december 11-én közölte, hogy az ismétlődő szurkolói rendbontások miatt zárt kapuk mögött folytatódik a pontvadászat. Az azt megelőző hetekben rendszeresen súlyos rendzavarások történtek a mérkőzések során, a huligánok számos rendőrt megsebesítettek, a játékvezetők pedig halálos fenyegetéseket kaptak. Az ellenséges táborok összecsapásain tavaly két szurkoló és egy rendőr vesztette életét.

A jövő héten debütáló szabályozás értelmében már egyetlen görögtűz, petárda vagy egyéb tárgy behajítása is azt vonja maga után az adott stadionban, hogy a következő meccsre üres lelátók előtt kerül sor.

A közeljövőben további intézkedések lépnek hatályba: márciusig minden futballstadionba és kosárlabdacsarnokba nagy felbontású képek előállítására alkalmas kamerákat kell telepíteni, áprilistól pedig csak olyan elektronikusan regisztrált kártyával lehet belépni a mérkőzésekre, amely tulajdonosának minden személyes adatát tartalmazza.

 

Legfrissebb hírek

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
22 órája

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30

Labdarúgás: a szomszédban járt az európai utánpótlás krémje

Utánpótlássport
2025.07.03. 09:00

Gyász: elhunyt Gálvölgyi István labdarúgóedző

Minden más foci
2025.07.02. 11:42

Bejelentések az ETO-nál, a ZTE-nél és Fehérváron, Kepa az Arsenalé – transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.01. 22:15
Ezek is érdekelhetik