Hiába a triplázás, nem a Man. City szerezte a legnagyobb bevételt az előző idényben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.26. 13:07
Hiába a triplázás, nem a Manchester Citynek volt a legnagyobb bevétele az előző idényben (Fotó: Getty Images)
Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is összesítette a Deloitte a labdarúgócsapatok előző idénybeli bevételeit. A jelentés szerint a 20 legtöbb pénzt kereső csapat összesített bevétele először lépte át a 10 milliárd eurós határt.

A Deloitte beszámolója szerint a 2021–2022-es idényhez képest 14 százalékkal nőtt a csapatok bevétele, köszönhetően annak is, hogy a járvány utáni években visszatérhettek a szurkolók a stadionokba – ilyen formában ugyanis rekordot jelentő 1.9 milliárd euró került a klubokhoz, a jelentés ugyanakkor megjegyzi, az előrelépés elsősorban az olasz, a német, a francia és a spanyol csapatoknak tudható be.

Részletezték, a meccsnapi bevételek is jelentősen, 16 százalékkal emelkedtek 4.4 milliárd euróra, az angol bajnokságban pedig a klubok átlagos, közvetítésből származó bevétele 208-ról 243 millió euróra ugrott.

A klubok közötti rangsort tekintve a Real Madrid a 2017–2018-as idény után van ott ismét az élen, a „királyiak” ugyanis 118 millió eurós növekedésről és 831.4 millió eurós összbevételről számoltak be, nem sokkal megelőzve az előző idényben triplázó Manchester Cityt, amely rekordot jelentő 825.9 millió euró bevételt szerzett – köszönhetően a Bajnokok Ligája megnyeréséért is járó 50 millió eurónak és a Premier League-elsőségért járó 26 millió eurónak is.

A Paris Saint-Germain egy befektetésnek is köszönhetően ért el 148 millió eurós növekedést és zárt 801.8 millió eurós bevétellel a harmadik helyen, míg a legnagyobb javulást a hetedikről negyedik helyre előlépő FC Barcelona produkálta 800.1 millió eurós bevétellel, de ez annak is köszönhető, hogy a gazdasági válságban lévő gránátvörös-kékek több kereskedelmi jogukat eladták.

A vizsgált klubok közül mindössze háromnak csökkent a bevétele, a West Ham Unitednek, az Atlético Madridnak és a legnagyobb zuhanást produkáló, gyengébb 2022–2023-as idényt teljesítő Liverpoolnak.

A klubok bevételei (Fotó: deloitte.com)

 

 

Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
1 órája

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
3 órája

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
5 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

Thiago Alcantara lett Flick segítője a Barcánál

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 12:05

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43
Ezek is érdekelhetik