Felkészülés: az újpesti Jürgens góljával győzött a DAC

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.01.20. 16:51
Egy góllal nyert a DAC
Címkék
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésén a Dunaszerdahely az osztrák Hartberget fogadta, és 1–0-ra legyőzte. A találkozó egyetlen gólját az újpesti Oliver Jürgens szerezte, aki a sárga-kékeknél próbajátékon van.

 

A találkozó kezdete fél órát csúszott, mivel a Hartbergnek kisebb problémái voltak az osztrák-szlovák határon. Amikor a közel 300 szurkoló ezt megtudta, átsétált az akadémia másik edzőpályájához, ahol az ETO FC Győr a szlovák első osztályú Besztercebányával játszott. Az NB II-es csapat 1–1-es döntetlent ért el a Niké Liga őszi idénye után hatodik helyen álló csapat ellen. A győriek gólját Hamed szerezte.

A Dunaszerdahely kezdőcsapatában kapott helyet Oliver Jürgens, aki az ősszel hatszor szerepelt bajnoki találkozón az Újpest mezében. Az észt csatár próbajátékon van a DAC-nál. Az első félidő a hazaiaké volt, akik több helyzetet is kidolgoztak. Az egyetlen gól Jürgens nevéhez fűződik, ügyesen gurított a jobb sarokba.

A második félidőben Xisco Munoz kicserélte az egész csapatot. Ekkor további próbajátékosok szerepeltek a sárga-kék mezben.

„Ugyan veszélyesebbek voltak az osztrákok, de maradt az 1–0. Minőségi ellenféllel játszottunk, akik nagyon jól járatták a labdát. Úgy gondolom, megérdemelten győztünk, főleg az első félidei teljesítményünknek köszönhetően. A fordulás után inkább mezőnyjáték folyt, a vendégek előtt több helyzet adódott. Jólesett ez a találkozó a kétheti kemény munka után” – értékelt a Nemzeti Sportnak Vitális Milán.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DAC (szlovákiai)–Hartberg (osztrák) 1–0 (Jürgens 42.)
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik