Man. City: Rodri szerint az utóbbi időben nagyon rossz hangulat uralkodott az öltözőben

Vágólapra másolva!
2023.12.20. 12:29
null
Rodri az Urava Red Diamonds elleni meccsen (Fotó: Getty Images)
Rodri, a labdarúgó Bajnokok Ligája-címvédő Manchester City középpályása szerint a klubvilágbajnokság remek lehetőség az együttesnek, hogy lezárja gyengébb periódusát és újrakezdje az idényt.

 

A szigetországi gárda kedden 3–0-ra legyőzte az ázsiai BL-ben győztes Urava Red Diamonds csapatát a Szaúd-Arábiában zajló klub-vb elődöntőjében, amivel biztossá tette helyét a pénteki fináléban. A csapat ugyanakkor gödörbe került novemberben, legutóbbi hat Premier League-mérkőzéséből csupán egyet nyert meg, s visszacsúszott a tabella negyedik helyére.

„Jelenleg vegyes érzések kavarognak bennünk, mivel a bajnokságban többször kikaptunk és pontokat veszítettünk. Ilyenkor csendben kell maradnunk, bele kell tenni a munkát és akkor jönnek az eredmények is” – hangsúlyozta Rodri a keddi sikert követően, hangsúlyozva, hogy az utóbbi időben nagyon rossz hangulat uralkodott az öltözőben, ezért jó hatással volt rájuk, hogy egy kis időre eltávolodtak a PL-től.

A 48-szoros spanyol válogatott labdarúgó szerint nagy motivációt jelent nekik a vb-trófea elhódításának lehetősége.

„A legjobb játékunkat kell nyújtanunk a győzelem érdekében, mivel ezzel történelmet írhatunk. Csodálatos lenne, ha öt címmel zárnánk az évet” – utalt arra, hogy az FA-kupa, a bajnokság, a Bajnokok Ligája és a kontinentális Szuperkupa után a klub-vb megnyerésével ötödik serlegét hódíthatja el az idén a gárda.

A Manchester Citynek ugyanakkor nem lesz egyszerű dolga a Libertadores-kupa-győztes brazil együttes elleni fináléban, mivel a csapat nem számíthat két talán legjobb futballistájára, Kevin De Bruynére és Erling Haalandra.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: újra elveszítheti Rodrit a Manchester City

Klub-vb
2025.07.01. 11:42

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

A Manchester City öt gólig meg sem állt a Juventus ellen!

Klub-vb
2025.06.26. 23:00

Rodri lépésről lépésre közelebb a teljes gyógyuláshoz

Klub-vb
2025.06.23. 10:35

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Sajtóhír: két sztárközéppályás szerződtetését is hamarosan bejelenti a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.06.04. 12:23

Kiderült, hol és mikor rendezik meg az idei Aranylabda-gálát

Minden más foci
2025.05.19. 17:31

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49
Ezek is érdekelhetik