Hihetetlen mérföldkő: Cristiano Ronaldo túl az 1200. meccsén

Vágólapra másolva!
2023.12.11. 11:20
null
Cristiano Ronaldo február 5-én tölti be 39. életévét, és a legkevésbé sem gondol a visszavonulásra (Fotó: Reuters)
Cristiano Ronaldo már ezerkétszáz profi mérkőzésen lépett pályára, ő a futballtörténelem első mezőnyjátékosa, aki elérte ezt a határt.

Utánozhatatlan pályafutás.

Az elnyűhetetlen Cristiano Ronaldo február 5-én lesz 39 éves, és bár már nem európai topklubban futballozik, sorra átírja a megdönthetetlennek vélt csúcsokat. Pénteken profi pályafutása 1200. tétmérkőzését játszotta az Al Naszr–Al-Rijád mérkőzésen, ráadásul góllal és gólpasszal vette ki a részét a hazaiak 4–1-es győzelméből – Sadio Manéval vagy Marcelo Brozoviccsal ellentétben végig is játszotta a találkozót. A rekordról röviden csak annyit, hogy az As gyűjtése szerint ő az első mezőnyjátékos, aki legalább ezerkétszáz profi mérkőzéssel büszkélkedhet. Csak két angol és két brazil kapus, Peter Shilton (1375 mérkőzés), Paul Bastock (1286), illetve Rogério Ceni (1237) és Fábio (1212) előzi meg. A rend kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS statisztikája szerint csak Shilton, Ceni és Fábio szerepel előtte, de a lényegen ez nem változtat. Egyetlen mezőnyjátékos sem játszott ennyi találkozót. Az IFFHS korábbi statisztikája szerint két védő, Javier Zanetti (1100) és Roberto Carlos (1090) követi őt az örökranglistán.

„Újabb három pont, nagyon hálás vagyok a csapattársaimnak, hogy elérhettem ezt a mérföldkövet – írta Instagram-oldalán a portugál csatárklasszis. – Micsoda menetelés! De még nincs vége!”

A bejegyzést a Liverpool magyar válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik is kedvelte.

Az ötszörös aranylabdás labdarúgó a klubcsapataiban eddig 995, a válogatottban 205 alkalommal lépett pályára, első felnőtt profi mérkőzését több mint huszonegy évvel ezelőtt, 2001. augusztus 14-én játszotta a Sportingban, Bölöni László vezetőedző csereként küldte pályára az Inter­nazionale elleni BL-selejtezőn (0–0). Noha a tehetsége már akkor megmutatkozott, aligha sejtette bárki, hogy 2023 decemberében az 1200. találkozóján lép majd pályára, miközben már a jövő évi Európa-bajnokságra készül.

Mert ha nem történik nagy meglepetés, biztosan ott lesz a németországi tornán. Bár időről időre felerősödnek a hangok, amelyek szerint már nincs helye a nemzeti csapatban, a teljesítménye az ellenkezőjéről árulkodik: az idén kilenc Eb-selejtező mérkőzésen kapott lehetőséget, tíz gólt és két gólpasszt jegyzett, csak a belga Romelu Lukaku szerzett nála több gólt (14).

Tény, hogy amikor egy évvel ezelőtt Szaúd-Arábiába igazolt, kapott hideget-meleget, és azóta kevésbé van szem előtt, de az is nyilvánvaló, hogy ott is a bajnokság egyik legjobbja. Tizenhat forduló után 16 góllal vezeti a mesterlövészek listáját, Alekszandar Mitrovicsnak (Al-Hilal) 14, Karim Benzemának (Al-Ittihad) kilenc, Sadio Manénak (Al-Naszr) pedig hat gólja van – hogy csak a legismertebb csatárokat említsük. Csapata tizenhat forduló után a második helyen áll, hét ponttal lemaradva az Al-Hilaltól. Az ázsiai Bajnokok Ligájában veretlenül, négy győzelemmel és két döntetlennel jutott tovább a csoportból, Cristiano Ronaldo eddig három gólt szerzett – akárcsak a dél-koreai Ulszant erősítő Ádám Martin.

Visszatérve a rekordhoz, Peter Shilton 47 évesen vonult vissza. Ha ennyi idős koráig nem is futballozik Cristiano Ronaldo, egy-két évig még valószínűleg folytatja pályafutását, és talán még az angol kapus abszolút rekordját is átírja.

Az Al Naszr–Al-Rijád mérkőzés összefoglalója

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
15 órája

Ronaldo és Joao Félix is duplázott, Portugália könnyedén nyert Örményországban

Foci vb 2026
2025.09.06. 17:53

Bombaerős névsor! Megvan a portugálok kerete a mieink ellen

Foci vb 2026
2025.08.29. 13:57

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Cristiano Ronaldo az ezergólos határt is elérheti

Minden más foci
2025.08.25. 06:48

Jobb, ha nem jön… – Thury Gábor jegyzete

Minden más foci
2025.08.24. 23:46

IFFHS: Cristiano Ronaldo ötödször is „százados” lett

Minden más foci
2025.08.24. 12:17

Cristiano Ronaldo kétszer is a kapuba talált, mégis az ellenfél nyerte meg a Szaúdi Szuperkupát

Minden más foci
2025.08.23. 16:40
Ezek is érdekelhetik